A Jobbik jelenleg rosszabb pozícióból fut neki a 2018-as választásoknak, mint a ciklus során bármikor. 2014 őszén, amikor a Jobbik nekikezdett a „néppártosodási” fordulatnak, a közvélemény-kutatások 16-19 százalékra mérték a pártot a teljes népesség körében. Most, három évvel később, a párt támogatottsága 9-10 százalék körül mozog. Hasonló tendencia rajzolódik ki, ha a biztos pártválasztók pártpreferenciáit vizsgáljuk. 2014 őszén a pártválasztók 18-21 százaléka támogatta a Jobbikot, a legutóbbi felmérésekben valamivel kevesebb, 14-19 százalékuk. A néppárti fordulat nem lesz a párt sikersztorija, sokkal inkább a lassú lecsúszásról szól.


A számok mögött azonban egy sokkal veszélyesebb tendencia is kibontakozik.  

A mozgalom párttá alakulását követő években az egyik leginkább összetartó, sorait leginkább összezáró politikai tömörülés volt a Jobbik, az utóbbi hónapok azonban drasztikus változást hoztak a párt életében. Belső konfliktusaikat már nem a párton belül oldják meg, a jobbikos politikusok a nyilvánosság előtt üzengetnek egymásnak. Vona tekintélye megroggyant, a párt egykori és jelenlegi első vonala is nyíltan kritizálja a pártelnököt. A minap Toroczkai László, a Jobbik alelnöke – Morvai Krisztina kilépése kapcsán – egy nyilvános Facebook-bejegyzésben üzent a pártelnöknek, hogy a Jobbiknak a pártot elhagyó politikusok nélkül nincs jövője. Korábban Novák Előd – akinek újraindulását az alelnöki tisztségért Vona Gábor vétózta meg tavaly májusban – szintén Morvai Krisztina kilépése kapcsán Vona belső ellenzékéhez szólt: „kitartást kívánok a Jobbikban magunkfajtáknak (hiszen sokan vannak, néhányan még a frakcióban is, várva egy alkalmasabb pillanatot), hogy innen még vissza tudjuk majd egyszer fordítani a szekeret”. Nagy Ervin, a párt egykori alapítója találóan foglalta össze, amit ma sok jobbikos érezhet: „sok változás beleférhet egy párt programjába, ideológiájába, szövetségi stratégiájába, de az, hogy Gyurcsány Ferenccel és társaival egy asztalhoz üljön megállapodni, semmiképpen sem. Ezzel az erővel a mai Jobbik vezetői előszedhetnénk az egykori alapító nyilatkozat összegyűrt lapjait, és magukkal vihetnék a mosdóba, mikor nagydolgukra indulnak.”

A pártot emblematikus politikusai hagyták ott az elmúlt években: van, aki önként, van, aki pedig Vona belső tisztogatása következményeként. Tavaly a párt radikális irányvonalát képviselő Novák Elődöt Vona először az alelnökségtől, majd a frakció-tagságtól, végül pedig az országgyűlési mandátumától is megfosztotta. Az idei év a Jobbik nyíregyházi frakciójának megszűnésével és Jobbik-ellenes Magyar Gárda tüntetéssel indult, majd több helyi vezető – többek között a pomázi Jobbik-elnök, Sarkadi Attila – lemondásával folytatódott. Legutóbb pedig Morvai Krisztina lépett ki a pártból, világossá téve, hogy nem ért egyet Vona politikájával, aki „lesimította a saját értékeit a Gyurcsány-féle gyűlöletpropaganda miatt átmosott agyú és szívű baloldaliak kedvéért.”

A Jobbik bő három éve tartó „néppártosodásának” nem kedvező a mérlege. Talán ennek is köszönhető, hogy Simicska Lajos szemmel láthatóan átvette a párt irányítását, kézi vezérlésre kapcsolt. Vona számára a nagy kérdés tehát az, hogy 2018 után meg tudja-e őrizni pártelnöki pozícióját, vagy Simicskánál betelik a pohár, és elmozdítja helyéről a várt eredményeket nem hozó Vonát.

Árulkodó jel lehet, hogy Simicska Ádám két héttel ezelőtt távozott a Magyar Nemzet kiadójának éléről. Egyes találgatások szerint ugyanis az ifjabb Simicska azért mondott le tisztségéről, mert a Jobbik képviselőjelöltje lesz. Simicska Lajos így már nem csak informálisan, hanem formálisan, a párton belülről irányíthatja a Jobbikot, Vona feje felett pedig mindig ott lebeg a kérdés: meddig tart Simicska türelme? Nyomasztó gondolatok, amelyektől a legjobb bejgli is megkeseredik…

 

(Kép forrása itt.)