„Nagyon elfáradt és türelmetlen emberek” – vélekedik Gyurcsány Ferenc a Jobbik-szavazóiról az Origónak adott interjújában. Olvasva a beszélgetést, szembetűnő, hogy az egyébként „mindig” türelmes korábbi miniszterelnök a 2016-ra előre hozott választások erőteljes hangoztatása után ismét egy kontemplatív, integrátor, „haza bölcse” hangszerelésben játszik. Kétségkívül váltás az utóbbi időkben megtapasztalt Gyurcsányhoz képest. Az elemző szalad is ilyenkor értelmezni a váltást, mintha Gyurcsány néha még működő helyzetanalízis-képessége és az abból fakadó politikai pragmatizmusa által életre hívott szerepváltása újdonsága lenne a saját „pályaútját” illető­en is. Gyurcsány koncentráltabb pillanataiban érzékeli, hogy létezik egy Magyarország az április hatodikaiak táborán túl is, bár saját magára nézve mindebből sok nem következik, hiszen ahogyan Őszöd után az emblematikus szövege ellenére (a gyurcsányi-progresszív Szembenézés c. dokumentum) sem rá volt szabva az integrátorszerep, úgy ma a politikai közösség szintén nem tőle várja az országegyesítő mondatokat.


Az antiorbánizmus narratívájában – más történet az ellenzéki oldalon érdemben leginkább csak a Jobbik esetében olvasható – aktív DK elnökének aktuális politikai álláspontja leginkább abból fakadhat, hogy érzékelheti azt a politikai bizonytalanságot, amely az ominózus pénteki történetek után is jellemzi a hazai politikai viszonyokat. Benne van, hogy az újabb Simicska-Orbán konfliktus után min­den megváltozhat, ahogyan az is előfordulhat, hogy ha teljes egészében nem is, de mégis minden úgy maradhat, ahogyan most van: elismerési válságba kerülhet a miniszterelnök is, ahogyan akár a szövetségesek nélküli Simicska Lajos jelenlegi „politikai” értéke is visszaeshet napról-napról.

S ha fantáziálunk, akkor azt is el lehet képzelni, hogy a Simicska-Orbán konfliktus nem áll meg a Fidesznél. Korábban baloldaliak egy része is úgy gondolta, hogy van olyan hogy nagy­koalíciós „pártpénztárnokok világa”. Ha ez így áll még mindig, akkor egy Simicska-féle „tényfeltárásból” eljuthatunk akár egy po­litikai rendszer válságáig is. Morális válságra morális válság jön? A kérdés költői, hiszen ma egy általános politikai rendszert eredményező krízisről fantáziálni csak egy antipolitikus túlfeszített lényeglátót köthet le – magam is csak azt kívántam jelezni, hogy bizonyos objektív feltételek fennállnak.

Orbán és a mai magyar jobboldal szempontjából azonban döntő „a” pénteki esemé­nyek (utó)kezelése. Ennek módja ma nem tudott és nem is látható. S így nem sokkal van beljebb az a politikai stratégiatervező sem, aki szándéka szerint idővel le kívánja váltani a kormányt – más ellenzéki megfogalmazások szerint rendszert –, és ennek vélt leghatékonyabb forgatókönyvében gondolkodik. Nem volt ez magától értetődő korábban sem, és a simicskai péntek után sem lett egyszerűbb. A bizonytalanság közepette egyelőre marad a „hogyan lehet feljelentést tenni a state capture ügyében Polt Péternél” helykereső politikája, az értelmezhetetlen politikai kezdeményezés vagy éppen a saját szavazótábor türelemre intése. A sokasodó bizonytalanságok közepette pedig könnyen előfordulhat, hogy ez utóbbi a legbölcsebb dolog, amit ma egy ellenzéki tehet.