S ellentmondást nem tűrően rögvest ki is jelölik az „objektív” történelmi pozíciókat.

Szerintük a nemzetek Európája opció (nevét meghazudtolva) eleve Európa-ellenes, szemben az Európai Egyesült Államokkal, amely az egyetlen „életképes” koncepció. Sőt, míg az előbbi kifejezetten reakciós elképzelés, addig a föderális Európa maga a várva várt haladás, a testet öltött Örömóda.

De vajon miért eleve reakciós az egyik, és miért volna magától értetődően haladár a másik?

Erre persze nem sok gondolatot pazarolnak, hiszen válaszuk, akár a pofon, roppant egyszerű.

Csak.

Mi most mégse görnyedjünk hétrét e frappáns érv súlya alatt, olvassunk inkább nyilvánosan.


Az Európai Néppárt, amely egyik fő szószólója most a föderális – azaz a centralizált - Európának, korántsem volt mindig ilyen egyoldalúan elkötelezett. Ludwig Erhard (s ő mégiscsak volt valaki az európai kereszténydemokrácia történetében) „Jólétet mindenkinek” című írásában – szűkebb szakmájára, a gazdaságra koncentrálva – nem egyszer világosan figyelmeztetett a központosítás, a dirigizmus veszélyére:

„Nem tartom elég realistának és gazdaságelméletileg helytállónak azokat az elképzeléseket, miszerint egyes szakterületek fokozatosan kikerülnének a nemzeti szuverenitás határköréből és nemzetek fölötti igazgatás alá tartoznának, utána pedig egy bizonyos pillanattól kezdve a nemzetek fölötti befolyás súlya automatikusan a nemzeti illetékesség teljes megszűnését eredményezné. (…) Az ilyen integráció szükségszerűen nemzetek fölötti dirigizmushoz vezetne.

Naiv kérdés, mégse fölösleges: Merkel „Mutti” és reményteljes utóda, Annegret Kramp-Karrenbauer tényleg túl vannak már jeles elődjükön? Mi több, felfogva mondandójának lényegét, annak rendje-módja szerint netán meg is emésztették Erhardot?

Egyelőre ez nemigen látszik.

S hasonlóak a kétségek a magát balnak nevező oldal vonatkozásában is.

A föderalizmus másik aktuális agitprop. felelőse, az úgynevezett középbal ügyet se vet rá, hogy ezzel a választásával mi másnak, a (pénz) tőke nemzetek fölötti centralizmusának lett az önkéntes élcsapata. Nem ingyen persze, jó bérért nyilván - csakhogy huzamosan és szembetűnően csökkenő társadalmi vonzerővel, hatásfokkal. Ám ennek ellenére mindmáig rigorózusan karaktergyilkolja, kigolyózza soraiból nemzeti érzékenységű politikusait, illetve agyonhallgatja, ha ugyan le nem fasisztázza őket.

Pedig a valamennyire még autentikus baloldali gondolkodás manapság érzékenyen látja, hogy a nemzet, mint olyan, az egyik utolsó (ha nem a legutolsó) védvonal a globális pénztőke mindent bekebelező logikájával szemben. Samir Amin, a nemrég elhunyt világhírű baloldali teoretikus kertelés nélkül meg is fogalmazta ezt:

„ (…) az európai alrendszert soha nem alakították ’fölülről’, (…) az európai ’közösség’ kollektív döntéseivel. E rendszer evolúciója mindig olyan változások következménye volt, amelyek az őket alkotó államok keretei között és ezek erőviszonyainak fejlődése függvényében mentek végbe. A ’nemzet’-állam által meghatározott keretek jelentik ama döntő jelentőségű harcok kereteit, amelyek a világot átalakítják.

(…)a média összehangolt dezinformációs kampányai (…)fenntartják a bizonytalanságot a nemzeti szuverenitás lehetséges szerepével kapcsolatban, amelyet demagógnak, „populistának”, irreálisnak, sovénnak, történelmileg túlhaladottnak, gyűlöletesnek ábrázolnak.”

Tiszta sorok, hajszálpontosan erről van szó. Csakhogy Timmermansékat Brüsszelben merész fantáziával se lehet úgy elképzelni, mintha efféléken meditálnának.

(Hogy hazai „szellem”testvéreikről már ne is beszéljünk…)

Lyukak vannak tehát itt is, ott is a föderalisták teóriáin, noha a klasszikusok forgatása mindkét pártcsalád „gondolatait” elmélyítené.

Nem volna nehéz…

 

(Kép forrása itt.)