A magyar politika többnyire történelmi kérdésekről és azok értékeléséről szól. Kitüntetett helye van az emlékezetpolitikának, és majdnem minden komolyabb vitánkat átszövi egy-egy történelmi korszak, aktus értékelése. Sokak szerint teljesen fölöslegesen foglalkozunk ennyit a múlt kérdéseivel, ám most nem ez a fontos, pusztán az állapot rögzítése.

A magyar és az orosz emlékezetpolitika egymással összeegyeztethetetlen. A két ország története úgy alakult, hogy leginkább egymás ellenségei voltunk. Ezért első lendületemben úgy gondoltam, erős pistába mártom pennámat, amikor azt olvastam, hogy Putyin az „ellenforradalom” leverésére emlékező szovjet obeliszket fog megkoszorúzni. 1956 a magyar politikai-történeti identitás magva, és ha az orosz elnök ezt teszi, azzal szándékosan köpi szembe a magyar identitást, a mielőbbi viszont-nem-látásra.


Elkövettem azt a hibát, hogy bedőltem a hisztimédia szokásos taktikájának. Utólag szinte már mindegy is, hazudtak-e, vagy sem, hiszen a hisztéria addigra már kis galacsinból óriási hógolyóvá állt össze, amit lehet tovább görgetni. Az orosz elnök ugyanis második világháborús emlékművet koszorúzott meg, a magyar kormány részvétele nélkül.

A most hirtelen orosz- és szovjet-ellenessé vált atlanti héják ugyan korábban még azért küzdöttek, hogy felszabadítónak tekintsük a szovjet Vörös Hadsereget, és fasisztának neveztek mindenkit, aki szerint 1945-ben végső soron azért mégiscsak megszállták Magyarországot. Ha adnám a naivat, azt mondanám, nem értem, mi a problémájuk Putyin koszorúzásával. És különben is, amerikai elnök is hajtott már fejet Wehrmacht-katonák sírjai előtt, és az még csak nem is adódik magától.

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A sunyi hazudozás egyik eklatáns példáját láthattuk most. Olyan szövegeket lehet ma már olvasni, hogy az 1956-os forradalmat leverő emlékhely mellett koszorúzott Putyin. Valóban, sőt egy villamosmegálló és egy benzinkút mellett is. A kellemetlen igazság az, hogy nem azt koszorúzta meg. És bármennyire is visszataszító egy tetszőleges magyar szemszögéből, amikor a mindenkori orosz elnök szovjet emlékműveket koszorúz, mégsem ugyanaz, mintha egy 1956-os forradalmat leverő „szovjet hősök” emlékművét koszorúzná meg. Az undornak is vannak fokozatai.

Ilyenkor érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a kedves hisztimédia, amely mindenek fölött kíván állni és az „őrzők őrzői” szerepet betölteni, mint a megbízható „független” tájékoztatás fórumai, mennyire megbízhatóak. A kérdés költői. Újra bebizonyosodott, hogy nem pusztán a gazdaságnak és a politikának vannak érdekei, hanem a médiának is. És érdekeit követve olykor némiképp más „fénytörésbe” helyezi az eseményeket. Kevésbé szofisztikáltan fogalmazva hazudozik. Tőlük persze úgy tudjuk, hogy ezt csak a Russia Today csinálja.

És ha túl vagyunk eme elfeledett evidencia tudatosításán, foglalkozzunk kicsit azokkal a derék emlékművekkel, amiket olyan hercig kis vörös csillagok díszítenek.