De végül is, miről van szó? Miért akarták eltávolítani Robert E. Lee szobrát, mit szimbolizál Robert E. Lee és egyáltalán, nekünk, itthon Közép-Európában, mi közünk van mindehhez?


Az Egyesült Államokban 1861-1865 között megvívott – egyébként a két világháborúnál összesen több áldozatot követelő – polgárháború értelmezése és aktualizálása újra terítékre került. Az egykoron az elszakadásért és a feketék rabszolgaságának fennmaradásáért küzdő déli államok területén számos emlékmű, szobor található, amely a saját hőseiknek, vagy szimbolikus formában a közösségi erőfeszítéseknek állított emléket. A szóban forgó Lee tábornok egyébként egyáltalán nem volt barátja a rabszolgaságnak, és sokat tett a feketék írástudatlanságának felszámolásáért. Annak idején a konföderációs seregekben küzdő katonák számára sokkal inkább érezték magukat „délinek”, mint „amerikainak”, az önkéntesek pedig leveleikben pedig legtöbbször a „szabadságra” (t.i. az államok önrendelkezésére) hivatkoztak, mint fő hajtóerőre. Ráadásul ezek a szobrok a megbékélés szimbólumai is voltak: megfértek a győztes unionisták mellett, a győztes Unióban. A „fehér ember bűnét” valló, már-már baloldali szektariánus csoportok, és a fekete rasszisták számára ez természetesen nem lényeges. Ők ezekben a szobrokban a bűnt, a nemes vadember megalázását látják. Nem is véletlen tehát, hogy például Baltimore városa a szerdára virradó éjszaka leple alatt eltávolíttatta a konföderációs szobrokat. Így győzne a „társadalmi igazságosság”?

A kulturális marxizmus és a szélsőbaloldali csoportok mára meghatározóvá váltak az egyetemi szféra arculatának alakításában Nyugaton. Most nem is az olyan – egyelőre még nevetséges – ügyekre kell gondolnunk, mint a „kövérségtudományok” kurzusa, vagy a már hajmeresztőbb ötletekre, hogy a queer elméletet (bármit is jelentsen ez) már általános iskolában kellene tanítani, hanem az olyan kifejezetten fehérellenes akciókra, mint Shakespeare arcképének „színes” költőkkel való helyettesítésére az angol tanszéken. De mit is mondhatnánk, amikor a Washington Times elégedetten jelenti be, hogy a Harvard Egyetemre felvettek többsége nem-fehér lesz, köszönhetően az egyetem „összehangolt erőfeszítéseinek, hogy sokszínűbb legyen”. Mindennek a történelemre – mármint a már lejátszódott történelemre – is van, illetve lesz hatása. A brit baloldali lap, a Guardian szerint a Római Birodalomban nem számított az etnikai hovatartozás, bárki lehet polgár, és már akkor is jelentős volt a bevándorlás a Brit-szigetekre. A fő üzenet azonban a címben található: a cikk egy rajzfilmet igazol, amelyben a rómaiakat nem „fehérnek” ábrázolják. Az Asterix-sorozat mehet tehát a kukába…

Végül, a nemrég bemutatott Dunkirk című filmet olyan kritikák is érték, miszerint „fehérre mosta a történelmet” mert nem mutatja be a helyszínen harcoló színes és muszlim katonák bátorságát. Jóllehet a filmben felbukkannak fekete bőrű harcosok, inkább azon gondolkodjunk el: a haladó, liberális establishment hogyan akarja majd átírni a történelmet, hogy a populáris kultúra révén is kialakítson valamiféle kötődést az újonnan importált polgárokban.

Közép-Európában jól ismerjük a saját történelemkönyvünkből az efféle a hazugságokkal támogatott, forradalmi műsorszámokat. Teljesen mindegy, hogy egykor az „urak”, a „kulák” és társaik ellen, ma pedig a „fehér világ” lerombolására irányulnak. Talán a szovjet kísérlet bukásának közös öröksége miatt tűnik egyszerűbbnek számunkra a saját gyökereinket és a saját civilizációnk arculatát megőrizni.

 

(Kép forrása itt.)