Onnan jutott ez eszembe, hogy „Kézitusa” címmel vezércikket követett el Szerető Szabolcs a szebb napokat látott Magyar Nemzet hasábjain. Ez, önmagában, nem lenne meglepő, szokott ő ilyeneket csinálni máskor is. Ami tán érdemes néhány pixel elvesztegetésére az a migráns ügy szándékos félreértése, tekintettel arra, hogy ez a „félreértés” elterjedten előfordul „érvként” libsi médiumokban, ideértve a médiamogul egyéb média érdekeltségeit (Hír Tv, Lánchíd Rádió és társaik).


Úgy szól ez az érv, hogy Magyarország az elmúlt években több embert engedett be, mint amennyit Brüsszel követel, így aztán nem érthető, hogy mi baj van az ominózus kvótával. A migráns-kvóta ügye egy szándékos elterelő hadműveletként is felfogható. A kérdés pedig, melyről a migráns ügy libsi felfogása el kívánja terelni a figyelmet, nem más mint a nemzeti szuverenitás ügye.

Miután az EU-t alkotó államok lakossága, láthatóan elutasítja az Európai Egyesült Államok fantazmagóriáját, az egyesülésben érdekelt erők és államok az óvatos fokozatosság stratégiáját választották. Az ismert metaforát követve, mely szerint a forró fazékba dobott béka kiugrik abból, míg ha szép lassan melegítik akkor megfő, úgy vélik, a szép lassan adagolt birodalmi gondolatot majd megszokják az európaiak és mire feleszmélnének már késő lesz. Az egyesülés – a migrációs problémán túl – számtalan egyéb problémát is felvet, közöttük olyanokat, melyek akár súlyosabbak is mint a migránskvóta ügye és melyekről természetesen nem kívánnak diskurálni velünk. Alább megpróbálunk néhányat felvetni azok közül a súlyos veszélyek közül melyek az Európai Egyesült Államok lázálmából támadnának.

A leendő Európai Egyesült Államok minden bizonnyal közös külügyet és hadügyet is jelent. A kettő sok esetben összefolyik, gondoljunk csak Clausewitz híres gondolatára, miszerint „A háború a politika folytatása más eszközökkel.” A közös hadügy és külügy azt jelentené, hogy nem csak ellenségeinket, de barátainkat sem válogathatjuk meg ezután. A létrejövendő európai birodalom határterületein lakunk ugyanis. Minden összeütközés szükségképpen rajtunk keresztül történik majd. Ez – az oroszokkal kiújuló hidegháborúra tekintettel – nem sok jóval kecsegtet bennünket. Gondoljunk csak a tatár, vagy török szándékokra, melyek nem elsősorban Magyarországra, hanem a gazdagabb európai országokra irányultak, ám mi – szerencsétlenségünkre – akkor is pontosan útba estünk. Ahhoz hogy lássuk mennyire valószínű ez elég arra gondolni, hogy a történelem során minden birodalom szükségképpen haragba/hadba állt szomszédaival, mert ezt követeli a birodalmi logika. A pacifista birodalom fogalmilag kizárt, bármily szépen is szól a szirénének az Uniónak köszönhető európai békéről.

A következő birodalmi ügy lenne a közös pénzügyi intézményrendszer. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a közös pénz csak a gazdagabb országoknak kedvező. Ékes példája ennek a teljes mediterrán térség, a már összeomlott Görögországgal és az összeomlás peremén táncoló Olaszországgal és Spanyolországgal.

A birodalmi lét elsorvasztja a nemzeti kultúrákat, mi több a nemzeti nyelveket is. Nincs, nem létezik soknyelvű birodalom. Legalábbis amíg soknyelvű, addig nem igazán birodalom. Anno a római birodalomban a latin néhány évtized alatt kiszorította a helyi nyelveket a frissen beolvasztott provinciákban. Ez egyébként római birodalomban – járulékos veszteségként – magának a latin nyelvnek a súlyos degradálódásával is járt. Persze az sem tisztázott, hogy mi lenne, lehetne az Európai Egyesült Államok közös nyelve. Sokáig úgy tűnt, az angol lenne az, ám így a Brexit után ez már nem tűnik lehetségesnek. Így aztán csak két lehetőség marad, az egyik, hogy valamelyik „magország” nyelve válna azzá, a másik – még valószínűtlenebb – valamiféle új eszperantó. Bármelyik esne is meg nekünk, magyaroknak, ezer év kultúráját kéne elveszíteni. Az ígéretek szerint persze maradna a nyelv és a kultúra, ez azonban egy igazi birodalomban igen hamar helyi népművészeti különlegességgé degradálódna és alárendelődne a nyelv-vitát megnyerő kultúrának.

Én magam, őszintén szólva, elborzadok ettől a lehetőségtől. Kevesek által beszélt, gyakorlatilag nyelvi rokonság nélküli kultúrák esetén, mint a magyar, különösen tragikus gyorsasággal zajlana le ez.

Végül, de nem utolsósorban, egy birodalomban minden a birodalmi központ felé gravitál. A központ amúgy is nagy elszívóereje óriásira növekedne, oda vándorolnak majd az identitás- és nyelvvesztett emberek, a tőke, a pénz, az ásványi kincsek – minden. A perifériák csak a leszivárgó, illetve a maradék erőforrásokkal gazdálkodhatnak, ami elszegényedéshez és végül akár elnéptelenedéshez vezet. A magyarnak, mint népnek, a megszűnéséhez vezet az Európai Egyesült Államok létrehozása. Márpedig – konzervatívként – mélységes szomorúsággal tölthet el bennünket minden, ami eltűnik, amitől szegényebb lesz a világ.

Tudom, új népek jönnek, új kultúrák, a történelem nem áll meg a teremtés végezetéig, de az már nem a mi világunk és nem a mi népünk lesz. Vegyük hát mindezeket figyelembe, mikor arról beszélnek, hogy „csak” erről, meg arról van szó. Mi, szerencsétlen békák, ugyanis már benne vagyunk a fazékban és fokozatosan csavarják feljebb a lángot.

 

(Kép forrása itt.)