Az emberek beszélő teremtmények. Beszéd révén közösségeket hoznak létre. Amikor valaki beszél, annak módjával meghatározza a közösség, és így saját létezésének minőségét is. Amikor a politikáról beszélünk, megszólalásainkkal önkéntelenül is alakítjuk közösségünk kultúráját, játékszabályait.

Közéletünk olyan lesz, amilyenné a szavainkkal tesszük. Aki cinikusan, lekicsinylően, a kívülállók fölényességével beszél, az hamarosan egy céltalan, kicsinyes világban találja magát.

Amikor elhatároztam, hogy ezt a blogot útjára indítom, voltaképp az volt a szándékom, hogy bebizonyítsam: lehet a politikáról másként is beszélni, mint ahogy azt ma sokan teszik a világhálón.

A politikai történések megértéséhez először is szét kell oszlatnunk azt az illúziót, hogy mi magunk az események folyásán kívül állunk. Épp ellenkezőleg, minden megszólalásunkkal alakítói vagyunk az eseményeknek. Másrészt nem árt emlékeztetni magunkat arra, hogy a politika a szűkösen rendelkezésre álló információk világa. Elbizakodott az, aki azt hiszi, mindenről tudomása van és mindent ért. Harmadrészt a politika folyamatos mozgás. Amikor az ember úgy érzi, most végre megragadta a történések lényegét, amikor azt hiszi, markában tartja az események fonalát, hirtelen minden tudás homokként pereg ki a kezéből.

Azok a barátaim, vitapartnereim, akiket felkértem, hogy velem együtt gondolkodjanak és közreműködjenek a blog írásában, sok mindenben nem értenek egyet. Egy valami azonban összeköti őket: a politikával szembeni alázat. Nem akarják megváltoztatni a politika természetét, nem hiszik, hogy jó tanácsnak álcázott kioktatással, a mindenható ítész szerepéből megfogalmazott verbális pörölycsapásokkal kell jó útra téríteni a közszereplőket.

Tudják, hogy a köz ügyeiről beszélni felelősség. A politika végső soron olyan lesz, amilyen módon beszélünk róla.