“Vesztes csapaton ne változtass!” – mintha a legtöbb ellenzéki párt ezt a mottót követné, és ragaszkodna sorozatban harmadszor vesztes csapatához, és ami sokkal rosszabb, vesztes stratégiájához. A kormányoldalt támogatók számára persze ez jó hír, hiszen “számítunk” az ellenzékre a következő, 2022-es választásnál is.

Közhely, de igaz, hogy az ellenzéki pártok szerepét a balliberális média és egy tucatnyi kőkeményen politizáló NGO vette át. Azoknál nem tartanak kongresszust, és nem kell a “szorgos, ám borzalmas” tagsággal sem vesződni. Georgie bácsi, vagy Brüsszel fizet, a droidok tudják a dolgukat.

Tévedés, hogy az ellenzéki pártok tele lennének a “NER ügynökeivel”. Ellenzéki pártjaink és politikusaink szerintem maguktól olyanok, mint a viccbeli pokol magyar lakói, akik egymást rántják vissza az üstbe, amikor az egyik éppen ki akar mászni a purgatóriumból.


Az internetes folklórban már Lyobbikként jelölt egykori nemzeti és egykoron radikális párt például C-kategóriás szereposztással folytatná a néppártosodást, azaz továbbra is gőzerővel oda tartanak, ahol már fél tucatnyi más párt szorong, és versenyez szinte ugyanazokért a szavazókért. Vona Gábor legfeljebb beül Herényi Károly, Lendvai Ildikó és Kuncze Gábor mellé valamelyik talk showba szakmázni “elemezni”.

A DK, az LMP és a Momentum annyiban “szerencsésebb”, hogy régi-új vezetőjüknek kisebb párton belüli ellenállással kell szembenéznie, mint az irányvitát csak formálisan lezáró Jobbiknak és MSZP-nek. Ettől még persze a helyzetük jottányit sem változik.

Az egész ellenzék pontosan ugyanott tart, mint az áprilisi választás előtt, csak gyengébb pozícióban. A Fidesznek továbbra sincsen “váltópártja”, hiszen a Jobbik és a baloldal közel ugyanolyan erős, így továbbra is egymással küzdenek a fő kihívó szerepéért.

Az MSZP és a DK közötti meccs sem dőlt még el, Mesterházy Attila visszatérése a szocialisták elnöki székébe csak élezné ezt a konfliktust, miközben a fővárosi liberális értelmiség és média továbbra is az összefogást sürgeti.

Nem jobb az újhullámos pártok helyzete sem. Az LMP nem lőtt ki közülük, miközben az Együtt megszűnése sem csökkentette érdemben a Momentumból, Párbeszédből és a Kutyapártból álló mezőnyt, amely ugyanazokért az egyetemi városi szavazókért versenyez.

Most a szocialistákon a sor, hogy az irányvitát eldöntsék és új vezetést válasszanak maguknak. Ha a középpárti nosztalgia Mesterházy Attilát emelné pajzsra, vele szemben a mostani 10% körüli támogatottság 2010-es (20% körüli) szintre duplázása lenne a minimális elvárás. A Jolly Joker Kunhalmi Ágnes elnöksége esetén minden, és mindennek az ellentétje is megtörténhet, de nála a tragikomédiából legalább a tragédia rész elmaradna, és bizonyára mindannyian többet nevetnénk.

 

(Kép forrása itt.)