Nem ezt akarják persze, miközben „nem tudják, de teszik”, citálhatnánk ide egy nagy szakállú baloldali klasszikust, ha az MSZP kapcsán volna még értelme bármiféle idézetnek.

Logikus végkifejlete lenne ez a párt idestova majdnem harmincéves történetének. Mára rohamosan mállik szét már az a fura „baloldali” szimbiózis, amely a szocialisták ciklusokon átívelő erejének kezdettől fogva a szociológiai alapzatát jelentette.


Mert a relatív biztonság iránt táplált szívós kádárista nosztalgia tömegbázisát Horn Gyula annak idején ügyesen vegyítette a későkádári nómenklatúra, illetve technokrácia, kapitalista érdekvilágával. S ha ő maga nem is volt boldog ettől a skizofréniától, az MSZP sokáig jól működő hatalmi gépezetét minden ideológiai finnyásságnál fontosabbnak tekintette. Neki ráadásul egy ideig még el is hitték a tömegek, hogy a párt baloldali, annak ellenére, hogy gyakorlatilag a gazdagok oldalán politizál.

E konstrukció ingatag mivolta akkor mutatkozott meg, amikor 2004-ben a személyében is nómenklatúra-nagytőkés, Gyurcsány Ferenc lépett a porondra. Lényegében ő már az első pillanattól kezdve nekiveselkedett e felemás hagyaték szétverésének. Nem hagyott kétséget afelől, kicsoda is ő, s hogy a maga részéről a pénz, a sok pénz és a még több pénz logikáját részesíti előnyben. Fogódzót ehhez – saját ideológusi ambícióit kergetve – a neoliberalizmushoz idomuló, ún. harmadik utas szociáldemokrácia nézeteiben keresett. A nómenklatúra csak nagy sokára vette észre, hogy az ambiciózus Gyurcsány hiába fazonírozna a pártra egy nekik jobban megfelelő ideológiát; későn esett le nekik, hogy kormányzásával éppen azt a politikai-gazdasági-kulturális és média-birodalmat zilálja szét, amit addigra ők masszívan felépítettek – nélküle.

Horn, aki sejtette, mi következik, már nem volt cselekvőképes helyzetben. Semmit sem tehetett. Ki tudja, észlelte-e még, hogy bravúrosan fölépített kártyavára összedől.

Az MSZP pedig Gyurcsány távozása óta képtelen mindezzel szembenézni. Ideológiája nincs, pragmatizmusa Hornnal a sírba szállt, tömegbázisa biológiailag is kopik, és a nómenklatúra-burzsoázia sem feltétlenül a piros mezőre helyezi már zsetonjait. Mintha az MSZP-be elég régóta nem volna érdemes „befektetni”.

Megmaradt viszont a párt vegyes identitású, koncepcióit tekintve kiismerhetetlenül kesze-kusza politikai osztálya. Többségük számára a túlélés egyszerre politikai és egzisztenciális kérdés. Fülledt kamarilla-politikájuk napi szintű követése nélkül így aztán nem igazán lehet a mai, de holnap már nem biztos, hogy aktuális szövevényekben eligazodni. Netán ha mégis, akkor könnyen érheti meglepetés az embert.

Komfortos jövőtlenség – ez ma a szocialista belharcok igazi tétje. Kinek mi marad majd abból a kevésből, ami ma az MSZP-hagyatékot jelenti. Megújulás? Innováció? Ugyan már.

Ha csak… Ha csak valami csoda folytán a fentiek ellenére mégis győzelemre ittas Botka László nem tanul meg járni a vízen.

No persze ez sem érdeke mindenkinek.

 

(Kép forrása itt.)