Az ellenzék szerint a Fidesznek tehát illendő lett volna önkritikus kongresszust tartania. Marcangolhatták volna önmagukat óraszám, több mint fölényes két választási győzelemmel a hátuk mögött.

Vadul egymásnak eshettek volna, mikor a közvélemény-kutatások pártrangsorát jelenleg is jókora előnnyel vezetik.

Játszhattak volna kíméletlen tetemrehívást, mintha Orbánnak nem jönne be a kötcsei stratégia.


Stb, stb. 

Szóval azért elkélt volna a kormánypárt részéről némi mea culpa.

S ehelyett mit dörgölt az orruk alá Orbán?

Olyasmit, hogy a Fidesz az a párt, amelynek nincs igaza, de mindig igaza lesz. Idestova harminc éve itt vagyunk már, húzta ki magát, s itt leszünk a következő harminc évben is. Meg hogy sokkal jobb, ha irigyelnek minket, mintsem sajnálnának.

Valahogy így, körülbelül.

Legfontosabb kérdésük pedig – tessék megfogódzkodni! – úgy hangzott: mi motiválhat még a sikerek után?

(Szavaznak a küldöttek a Fidesz XXVI. kongresszusán.)

Kíváncsian várom, lesz-e valaha bátor ellenzéki politikus, aki nem átallja kimondani végre: elég!

Nemcsak a Fideszből, önmagunkból is elég!

Ez így nem vezet sehova.

Amit eddig csináltunk, az nulla, muszáj változtatni! 

Cikizzük, utáljuk, gyűlöljük Orbánt, de ezzel képtelenek vagyunk nemhogy utolérni a Fideszt, akárcsak megközelíteni is.

Ha minden olyan rossz, amit csinálnak, mi a titkuk, miért vezetnek évek óta fölényesen? Hogyan lehetséges ez?

Magyarázatnak elég vékonyka a társadalmat okolni ezért, rámutatván, hogy az istenadta nép könnyen felejt, s még könnyebben elbódítható. De akkor miért nem sietünk megokosítani a népet, horribile dictu, „visszabódítani”?!  Vagy ha igyekszünk, hol ennek a kézzelfogható eredménye, vagy legalább a nyoma?

Valahogy így kéne annak a bátor ellenzékinek megszólalnia, körülbelül.

Persze úgysem történik majd semmi.

Egymás közt ezután is sűrűn sort kerítenek majd a szokásos mentálhigiénés lelkigyakorlatokra, hogy aztán az egymásra tett vegyes benyomásaikat a társadalomra gyakorolt vonzerővel tévesszék össze, mint ahogy eddig.  

Továbbra is azt fogják követelni, Orbánék szórjanak hamut a fejükre, ez nem lehet vitás.

Mert ez a minimum.

Pedig ha valakire, inkább az ellenzékre férne rá egy jó kis önmarcangolás.