A „csodák éve”, 1989 után úgy tűnt, a változás csak Közép-Európára érvényes, és erre a régióra is csak úgy, hogy a Szovjetunió árnyéka még mindig ránk vetül. Kevesen voltak, akik akár akkor, akár korábban hittek abban, hogy a Szovjetunió a múlté lesz inkább előbb, mint utóbb. Ronald Reagen a „Gonosz Birodalma” kifejezésről elhíresült beszédében, 1983-ban azt mondta: „Hiszem, hogy a kommunizmus csak egy újabb szomorú, bizarr fejezet az emberiség történetében, amelynek az utolsó oldalait most írják.”

("Boldog új évet!")


Ennek ellenére a fordulat éveiben ez még nem így tűnt. A szovjet megszálló erők még ott voltak Kelet-Németországban és Lengyelországban. Magyarországról épp csak elkezdtek kivonulni. De a Szovjetunió kiszorítása a térségből nem valamiféle magától értetődő folyamat volt. Felkészületlenül érte a nyugati világot, a döntéshozókat, a titkosszolgálatokat, az újságírókat, és mindenkit. Maguk a közép-európaiak is csak nehezen hitték el a csodát, hogy a szovjet befolyási övezetből kimenekedhettünk.

Az egész folyamatban nekünk, magyaroknak kezdeményező szerepünk volt. Az első szabadon választott kormány, az Antall-kormány hihetetlen külpolitikai sikereit az itthoni balliberális ellenzék által teljes egészében uralt nyilvánosság hagyatéka mára szinte elfeledetté tette. Antall Józsefnek személyes érdemei voltak mind a Varsói Szövetség feloszlatásában, mind pedig a KGST felszámolásában. Egy évvel később így emlékezett erre:  „[A Varsói Szerződés megszűntetéséhez hasonlóan] Ugyanúgy a KGST feloszlatása: egyedül voltunk ebben is. És csak mi akartuk egyértelműen. És amikor itt volt a visegrádi találkozó, Havel és a csehszlovák küldöttség még akkor sem akarta a KGST utódszervezet nélküli feloszlatását kimondani. A visegrádi szerződés aláírása előtt mentem fel, és Wałęsát külön győztem meg, és ővele együtt másnap reggel a cseheket.”. Mind a VSZ, mind pedig a KGST feloszlatását személyesen kezdeményezte, és a mind a két szervezet megszűnését Budapesten írták alá 1991-ben.

A Szovjetunió miközben kiszorult Közép-Európából, lassan minden életfunkcióját elvesztette. A felbomlása is éppen olyan zavarosan ment végbe, mint a keletkezése. 1991. december 8-án a három szláv köztársaság vezetői egyezményt írtak alá a Szovjetunió megszűnéséről, és annak helyén a Független Államok Közösségének létrehozásáról. December 21-én, Sztálin hivatalos, kanonizált születésnapján, az összes többi szovjet tagköztársaság csatlakozott az egyezményhez. Az egyedüli kivétel Grúzia volt – és még mondja valaki, hogy nincs a történelemben szerepe a szimbólumoknak. Karácsony napján végül Gorbacsov is lemondott a Szovjetunió elnökének posztjáról, és megszűntnek nyilvánította a hivatalát. Búcsúbeszédében még egyszer utoljára beismerő vallomást tett: „Mindenünk megvolt – föld, olaj és gáz, természeti kincsek – és nem volt hiány az intellektusban és a tálentumokban sem. Most mégis rosszabbul élünk, mint az ipari országokban éltek, és folyamatosan maradunk le mögöttük. (…) Ma megszűntettük a totalitárius rendszert, ami ezt az országot réges-régóta elzárta attól, hogy jólétben és bőségben éljünk.

25 évvel ezelőtt, december 25-én este utoljára vonták be a szovjet lobogót Moszkvában. A helyére felkúszott az orosz trikolór. De ez már egy másik történet.