Kezdjük mindjárt azzal, hogy akadnak olyan „konzervatívok”, akik az ún. „Magyar Köztársaság” hívei. Mivel a konzervatívok tisztelik a történeti hűséget, ezért lássuk, mely konzervatívok voltak a „Magyar Köztársaság” hívei a történelem során. Felsorolás következik:


 

........

Ezzel meg is volnánk.

Ezek a különleges konzervatívok másodsorban az Alkotmány és nem az Alaptörvény hívei. Alkotmány alatt nyilvánvalóan az 1989-es megoldást értik, ami roppant konzervatív módon egy alku-megegyezés eredménye volt, és önnönmagában foglalta saját ideiglenességének tételét. De az konzervatívabb, mint ha az arra felhatalmazott országgyűlési többség készít alkotmányt. Ha igazi reakciósak volnának, minimum a korábbi, nem-kartális alkotmányt követelnék vissza, csak annak nyilvánvalóan mindenféle kellemetlen következményei lennének (a köztársaságot nem csak mint eszményt, hanem mint államformát is ejthetnék például).

A korábbi alkotmány egyik őre folyamatosan a „láthatatlan alkotmányra” hivatkozott, és állítólag vannak minálunk olyanok is, akik egyszerre hívei ennek a varázsgömbnek, és közben konzervatívok is! (Gazdag és színes a mi országunk.) Nyilvánvalóan nem okoz problémát az ilyen sehonnan sem kiolvasott, absztrakt elveknek az érvényesítése a magyar alkotmányos rendben, hiszen a „Magyar Köztársaság” híve is lehet konzervatív. Bár első lecke minden nebulónak a konzervatív gondolkodásból, hogy az „absztrakt elveket” és a „metafizikai spekulációkat” nem nagyon kedvelte az alapító atya.  

Végül, de nem utolsósorban e kivételes konzervatívok szerint a jelenlegi kampány a gyűlöletről szól. Ezért föl is vázolják a náci veszélyt (ó, már hiányzott!), miszerint itten majd migránsokat fognak vasvillára tűzni, meg lámpaoszlopra akasztani. (A gondolatmenetet rendre egy neonáciról készült kép ékesíti, ezzel nyomatékosítva az üzenetet. A kép valahonnan a kétezres évekből származik, azóta ezzel és két másikkal turnézik az aggodalom-biznisz.) Balszerencsénkre ez nem Németország, ahol semmilyen inzultus nem érte még a bevándorlókat, szemben Magyarországgal, ahol naponta égnek a menekültszállók. Ja, mégsem.

(Migránsok tartanak a Magyarország és Szerbia közötti horgosi határátkelőhely felé.)

Ezek a konzervatívok elvetik a forradalmi törekvéseket, és hisznek Ferenc pápának is (tán gyakorló katolikusok is lettek hirtelen). Mindez dicséretes. Csak azt nem tudom, mi nem forradalmi abban a kísérletben, hogy teljesen átrajzolják Európa etnikai-vallási-kulturális térképét, hogy olyan emberek tömegeit akarják betelepíteni, akikkel nem fogunk könnyen szót érteni, és amely akció súlyos veszélyeket hoz ránk. Ez utóbbi nem feltételezés, hanem tény, ha esetleg konzervatívjaink lemaradtak volna a nagyjából napi rendszerességűvé váló merényletekről. Ha valóban konzervatívok, ahogy magukról állítják, akkor nyilvánvalóan szembenéztek a világ tökéletlenségével. Ha valaki felismeri a tökéletlenséget, két utat választhat: felháborodik rajta, és utópista lesz, vagy elfogadja azt, és belátja, hogy nem tudjuk megoldani emberi erővel a világ problémáit. (Rendben, a harmadik út a szerzetesség.) A tökéletlenség elfogadása azzal is együtt jár, hogy belátjuk, nem lehet mindenkivel együtt élni, vannak határok és határaink, és nem tudjuk pusztán emberi erőfeszítések révén felszámolni az emberiség minden fájdalmát és szenvedését. Ez józan belátás, és semmiféle gyűlölet nincs benne.

Ahogy erőnkből telik, segíteni kell azoknak, akik rászorulnak. De 1) először a saját közvetlen környezetünkben, 2) ha ezen túlvagyunk, akkor is mérlegeléssel, többet ésszel, mint anélkül. Annak árán segíteni az egész világon, hogy felszámoljuk saját magunkat, sem nem konzervatív, sem nem keresztény cselekedet, hanem egyszerű ostobaság.

Ha valaki komolyan veszi, hogy konzervatív – elfoglalja magát valamivel, fogjuk rá – akkor nem adja fel a járt utat a járatlanért, ugye, az ismertet előnyben részesíti az ismeretlennel szemben, a közelit a távolival, a korlátozottat a korlátlannal szemben stb.

Ha valaki tényleg komolyan gondolja, hogy konzervatív, nem kíván részt venni egy gigantikus társadalmi kísérletben, amelynek kimenetele finoman szólva is kétes. Ez akkor is igaz, ha ez a kísérlet valamiféle humanista jó szándékból, empátiából fakad, sőt: a konzervatívok viseltetnek a legnagyobb gyanúval az ilyen megváltó jó szándékok irányába, és ők tudják a legjobban, hogy az a bizonyos út ki van kövezve jó szándékkal.