Ez pedig az elhíresült mondat, miszerint „Az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.” Hiába bizonyosodott be a történelem folyamán számtalanszor, hogy ennek éppen a fordítottja igaz, sőt, az is, hogy a fordítás téves, és valójában a királyi udvar diplomáciai jártasságára vonatkozik, a szöveg makacsul tovább él. Ráadásul ugyanez az értelmiségi csapat a következő ütemben már véreskezű tömeggyilkosként bélyegzi meg István királyt. További érdekesség, hogy az egyik krónikánkban mintha hasonló jellemzést olvashatnánk: „Taksony vezér Magyarország főembereivel együtt élete valamennyi napján át hatalommal és szépszerével megtartotta országának minden jussát. Kegyességének hallatára pedig sok vendég özönlött hozzá különféle nemzetekből.” Taksony vezér vendégei bizony éppen olyanok voltak, mint kései leszármazottjának, István királynak a vendégei: vezérek és harcosaik, akik hűséget esküdtek az uralkodónak, és elfogadták a központi kultuszt.

Érdemes tehát az Intelmekre néhány pillanatot szánni, pusztán néhány rövid idézet erejéig. Olyan idézetekről van szó, amelyeket a haladó liberálisok és az „européer” bezzegkonzervatívok valahogy átugranak a szövegben.


A keresztény hitről: „Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak.

Akik az országot védik, és annak határait kiterjesztik: „Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ők országod védő falai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói.

Akik a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettentik: „Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti.

Akik a szövetségek létrehozzák és az országot építik: „A királyi emelvényen a tanács a hetedik helyre tart igényt. A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ő ront le ellenséges várakat.

És végül, de nem utolsósorban, a saját hagyományokról:

Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. (…) Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik.”.

István királyunk tehát amellett, hogy hívő lélek volt, leginkább korának legkiválóbb reálpolitikusai közé tartozott. Uralma elég stabilnak bizonyult, hogy a Kárpát-medencét egyben tartsa és országa pedig elég erős, hogy a külső ellenségekkel – köztük a német császárral is! – sikeresen vegye fel a harcot.

Szent Istvánnal és művével, a független, keresztény és erős magyar állammal szemben immár ezer éve nem lehet más politikai programot sikeresen állítani „e tájon”. Azok a politikai vezetőink, akik ezt az egy intelmet megfogadták és ezt a programot megpróbálták érvényesíteni, minden félremagyarázási kísérlet ellenére örökre megmaradtak a magyar nemzet emlékezetében.

 

(Kép forrása: Facebook / Magyarország Kormánya)