Az „Üvegplafon – Meddig terjed a nők szabadsága?” websorozatának első adása kapcsán elsősorban nem az a fontos, hogy mennyire (nem) tudunk azonosulni a feminista műsor üzeneteivel. Ami igazán érdekes, az a tartalom következetlensége. A műsor első részéből megtudhatjuk, hogy a megszólalók szerint a magyar nők igazából nem is szeretnének több gyereket, nem is vágynak családalapításra, ezt csak a társadalom és a kormány erőlteti rájuk (ránk). Az adás második részében azonban már azért kárhoztatják a kormányzati politikát, mert nem segíti a nőket a gyermekvállalásban. A videó végére teljes a káosz a fejekben: Most akkor a kormány akadályozza a magyar nőket a gyermekvállalásban, vagy éppen fordítva, gyermekvállalásra kényszeríti őket?

Talán egyik sem…


A műsorban elhangzó állítások nagy részét ugyanis cáfolják a tények. A videó első perceiben például hungarikumként tüntetik fel a megszületett és a vágyott gyerekek száma közti különbséget, illetve azt, hogy ezzel az utóbbi időben sokat foglalkoznak a parlamenti képviselők. Ez azonban egyáltalán nem magyar sajátosság, sőt. Az Európai Bizottság 2011-es felmérése szerint az Európai Unió számos más országában nagyobb a különbség a megszületett és a vágyott gyermekek száma között, mint nálunk.  Az Eurobarometer tanulmányában a 25-39 év közötti magyar válaszadók 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ideális család nagyobb, mint ahány gyermeke a válaszadónak aktuálisan van. Ez az arány más tagországokban sokkal magasabb: Németországban 58, Dániában 66, Szlovéniában 70, Cipruson pedig 83 százalék. A demográfiai problémákkal (alacsony születésszám, elöregedő társadalom) szintén nem csak a magyar kormány foglalkozik, hanem a többi nemzeti kormányzat és az Európai Unió is.

A videó első felének üzenete alapján a magyarok igazából nem vágynak több gyermekre, a családot és a gyerekvállalást „jobb híján” értékeljük magasra. Az érvelés a magyar társadalom alacsony bizalmi szintjére hivatkozik, az utóbbi időszak tendenciái azonban éppen ellentétes összefüggést mutatnak. Az elmúlt 4 évben a magyarok bizalmatlansága folyamatosan mérséklődik, a házasságkötések és a születések száma pedig , vagyis a bizalom javulásával nem csökkent a család értéke.

(Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A műsor későbbi részében a kormánypolitika kerül terítékre, amiről hamar kiderül, hogy kifejezetten család- és gyerekellenes („micsoda nagy hazugság az, hogy itt a családokat és a gyermekeket támogatnák”) többek között a bölcsődei férőhelyek alacsony száma, illetve a gyermekvédelem forráshiánya is ezt hivatott példázni. Az sajnos már nem fért bele a műsoridőbe, hogy a kormány az elmúlt 4 évben 41 százalékkal növelte a bölcsődei férőhelyek számát, illetve hogy 2010 és 2014 között 4 milliárd forinttal több jutott gyermekétkeztetésre, mint a 2006-2010-es ciklusban.

A műsorban a népességcsökkenésből fakadó problémákat igyekeznek bagatellizálni, és felhívják a figyelmet a gyermekvállalás nemzetgazdasági „kockázataira” is. Képzeljük el, mi lenne, „ha a társadalom 51 százalékát megpróbálnánk száműzni a GDP-ből”, micsoda káosz törne ki, ha minden orvosnő és tanárnő elvonulna szülni és gyereket nevelni… Igen, persze, és gondoljunk csak bele, mi történne, ha minden tűzoltó egyszerre venné ki a szabadságát és minden bolti pénztárosra egyszerre törne rá a fogfájás…

A műsor fő állításai (1. a magyarok igazából nem akarnak családot; 2. nincs is demográfiai probléma; 3. de ha mégis van, akkor arról a magyar kormány tehet) ugyan kellően hangzatosak és provokatívak, de a tények nem igazolják őket: 1. Magyarországon egyre több a házasságkötés és egyre magasabb a születések száma, vagyis talán tényleg szeretnének családot a magyarok. 2. A demográfiai problémák igenis valós problémák nem csak Magyarországon, hanem az Európai Unió szinte minden tagállamában. 3. A magyar kormányzat családpolitikája sikeres, hiszen a főbb demográfiai mutatóink végre javulni kezdtek.

Úgy tűnik, a magyar feminizmus úgy viszonyul a tényekhez, mint Fichte, a neves német filozófus: minél inkább ellentmondanak az elveiknek, annál rosszabb a tényekre nézve.