A „velünk fog élni” kifejezést a lehető legkonkrétabban kell értenünk: az Iszlám Állam összeroppantása óta ugyanis ezresével szivárognak vissza a terrorszervezet katonái a „kibocsátó” országokba. A kalifátus 2014-es kikiáltását követően összességében száz országból nagyságrendileg negyvenezer ember csatlakozott a terrorszervezethez – a legtöbben Szaud-Arábiából és Oroszországból, de jelentős számban léptek be az Iszlám Állam kötelékébe amerikaiak és európaiak is. Az terrorszervezethez csatlakozó európai uniós állampolgárok számát körülbelül 6000 főre becsülik a biztonsági szolgálatok, harmaduk pedig már haza is tért Európába. Logikusan adódik a kérdés: mi történik a dzsihadistákkal, amikor néhány év sivatagi kaland után visszatérnek Párizsba, Brüsszelbe, vagy éppen Berlinbe?

A hazatérő dzsihadisták helyzetét „jogi vákuum” és „pontatlan szabályozás” jellemzi, vagyis az egyes országok nagyon különböző módszereket alkalmazhatnak repatriáló állampolgáraikkal szemben. Gondolhatnánk életfogytig tartó börtönbüntetésre egy sötét magánzárkában, vagy egy pszichiátriai intézet zárt osztályára – de ne tegyük. A józan észt ugyanis teljes egészében kirekesztették intézkedéseikből a nyugat-európai államok.


Például, a Macron vezette Franciaország – ahonnan egyébként közel 2000-en csatlakoztak az Iszlám Államhoz – legfőbb célkitűzése az, hogy az iszlamista terrorszervezet francia állampolgárságú tagjain ne hajtsanak végre halálos ítéletet az iraki és szíriai hatóságok. Nicole Belloubet igazságügyi miniszter a minap leszögezte: ha Irak vagy Szíria halálra ítél egy az Iszlám Állam kötelékében harcoló francia állampolgárt, akkor Franciaország közbe fog avatkozni. Hogy a hazaérkezett 3-400 francia állampolgárságú dzsihadistának mi lesz a sorsa – hol vannak egyáltalán? –, az mellékes kérdés.

Lássuk Németországot. A 960 Napkeletre távozott német állampolgárból mindeddig 320-an tértek haza. A hazatérőket a német hatóságok nem tartóztatják le automatikusan, ahhoz ugyanis konkrét bizonyítékra van szükség arról, hogy az illető részt vett a harcokban. Így hát a 320 hazatért dzsihadista közül 220 szabadlábon van, ott folytatja mindennapi életét, ahol néhány éve félbehagyta. A különbség csak annyi, hogy a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal – civil szervezetek bevonásával – coachingot tart a küldetéstudatukban megzavarodott harcosok és családtagjaik számára: szociális munkások és pszichológusok segítik a visszatérők „beilleszkedését”, „reintegrációját”. Ha első alkalomra nem sikerült az integráció, talán majd most…

Következzen Belgium. A belgák egyelőre bevett gyakorlat hiányában leginkább csak megfigyelik a repatriáló iszlamistákat – „amennyiben szükséges”. A belga hatóságok mindenesetre óvatosságra intenek: nem biztos, hogy a hazatérők csak és kizárólag humanitárius munkát végeztek Szíriában!

Dzsihadista voltam, de már elmúlt – ez lehetne a dán-módszer mottója. Népességarányosan Dánia a legsúlyosabban érintett ország: 2012 óta 143 dán állampolgár csatlakozott az Iszlám Államhoz. Dánia – ahogy az egy felvilágosult nyugati országhoz illik – a „prevencióra” helyezi a hangsúlyt, a hazatérő harcosokat pedig áldozatként kezeli. A dán kormány „deradikalizációs” programokat indított, amelyekhez önkéntes alapon csatlakozhatnak a dán állampolgárságú dzsihadisták. A program keretei között az állam lakhatáshoz segíti az Iszlám Állam egykori harcosait, és munkát is biztosít számukra, valamint ingyenes orvosi és pszichológiai ellátásban részesülnek. „Deradikalizációjukban” mentorok segítik őket, akik egykori dzsihadisták közül kerülnek ki. A dán rendszerben tehát a lefejezések felemlegetése áldozathibáztatás, a radikális iszlamizmus pedig egy beszélgetéses módszerrel gyógyítható probléma.

Az európai biztonsági szolgálatok szerint a visszatérők legkevesebb 70 százaléka aktív tagja volt az Iszlám Állam hadseregének, vagyis részt vett a népirtásokban, kínzásokban, lefejezésekben, a nő- és gyerekkereskedelemben, és a többi szörnyűségben. A „Refugees welcome” azonban dübörög tovább, rendíthetetlenül. A nyugat-európai országok abszurd, önpusztító politikája kabaréba illő jelent, csak éppen a közönség még – vagy már – józan tagjai nem nevetnek együtt a színészekkel.

 

(Kép forrása itt.)