Advent a jótékonyság ideje is egyben. Ilyenkor szeretteink mellett azokra is többet gondolunk, akiknek sorsa a mienknél rosszabb. Nem csak nekünk kell elgondolkoznunk azon, hogy miként tudunk a legjobban segíteni.


Korábban azt gondoltuk, hogy a XXI. század emberének nem kell majd alapvető szükségleteiért megküzdenie. Ez a remény indokoltnak is tűnt, hiszen a rendszerváltásig Nyugat-Európa szociális piacgazdasági modelljében elenyésző munkanélküliség mellett széles néptömegek váltak a fogyasztói társadalom részévé. Kelet-Európában az államszocializmus biztosított szerény szinten egy általános jólétet.

Szétnézve a világban azonban azt láthatjuk, hogy mostanra úgy nyugaton, mint keleten egyaránt növekszik a szegénység, főként a pályakezdő fiatalok és az 50 év felettiek megélhetése veszélyeztetett.

A hazai média egy része úgy állítja be, mintha az elmúlt néhány évben zúdult volna ránk 2-3 millió szegény ember. A híreket olvasva el kellene szörnyednünk, pedig az ingyenes ételosztásoknál már több évtizede kígyóznak hosszú sorok.

Mit tehetünk? - hangzik a jogos kérdés. Egyénenként támogathatjuk a szeretetszolgálatok akcióit, társadalomként azonban egyértelművé kell tennünk: a szegénységből csak a tanulás és munka irányába tett saját erőfeszítéssel lehet kiemelkedni.

Az állam jogos elvárásként kérheti, hogy a gyermekeket járassák óvodába/iskolába, vagy a segélyezettek végezzenek közmunkát. „Cserébe” a gyermekek az iskolában jó oktatást, vagy szakmát kapnak, rendszeresen ehetnek meleg ételt.

Egy nagy társadalmi rendszer átalakításához rengeteg idő kell. A rendező elvek világos megfogalmazása után most jön a neheze, a megvalósítás. A szándékhoz a duális szakképzés, vagy a téli közmunka programok formájában immáron jó eszközök is társulnak. Az már csak rajtunk múlik, hogy egyénenként és társadalomként tudunk-e élni a lehetőséggel.