A Jobbikot leszámítva az ellenzéki oldalon egyetlen olyan párt van ma, amely a pártszerű működés jeleit mutatja fel, a Demokratikus Koalíció (DK). Láthatóan hajt az országos lefedettségre – legalábbis sajtóértesülések szerint a több mint 10 000 feletti taglétszám ennek a jele –, tulajdonképpen rendszeresen mobilizálható, bár leginkább főváros-centrikus, tüntetésképes aktivistahálózattal bír, egyúttal van vezetője – ez ma egyetlen baloldali-liberális pártról sem mondható el –, aki pártjában teljes mértékben elfogadott és láthatóan kontroll alatt tartja saját stábját és párttagságát. A DK heterogén összetétele ellenére kiszámíthatóan mozog, a Magyar Bálint képviselte „elmélet” (maffiaállam) pártos képviselője. Anti-orbánizmusban kihívója nincs, sajátos politikai pragmatizmusára a többi baloldali nem találja a megoldást. Politikájának fő tartalmi iránya egy Európánál is európaibb önkép, illetve minden egyes szakpolitikai téma kormány/rendszerellenes politikai kérdéssé konvertálása. A DK a 2010 utáni politikai helyzet antitézise. Emellett közpolitikailag amuzikális, sőt, a 2000-es évek modernizációs történetéhez képest egyelőre semmiféle új politikai innovációt felmutatni nem akaró szervezet. A DK szakpolitikai érdektelensége ellenére gazdaságpolitikai programja alapján jobbra áll a PM-től, MSZP-től, az Együtt-höz közelebb, és társadalompolitikai tekintetben szintén nem a bal szélen van. Leginkább egy balközép párt, amelynek viszont olyan újdonsült „romaszakértője” van, mint Debreczeni József, akinek „téziseit” Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő aligha osztaná meg egy plenáris ülés alkalmával.


A DK mentségére legyen mondva, nem is a „progresszió” átértelmezésére vállalkozik, hiszen érzékeli, hogy sokaktól várnak ma közpolitikai innovációt a baloldalon, csak éppen Gyurcsány Ferenctől nem. Ennek magyarázata leginkább a posztőszödi időszakban keresendő, bár Gyurcsány sem azért nem írta meg az őszödi beszédben ígért könyvét a baloldalról, mert két összefogás között nincs rá ideje, hanem mert a (globális) baloldalra vonatkozó (köz)politikai megszólalásait olvasva, a közelében sincs annak az intellektuális érzékenységnek és finomra hangoltságnak, amellyel a 2002 utáni időkben kiemelkedett a posztkádári baloldalból.

Mindennek megfelelően a DK sorsa jelentős mértékben függ az antiorbánizmus erejétől. A DK „kérlelhetetlen és kompromisszummentes ellenfél” szerepjátszása egy évek óta Orbán-ellenes összefogáson szocializálódó, kvázi vezető nélküli, saját pártjaikat nézve inkonzisztens politikai cselekvést látó baloldaliak körében, ha különösen kiemelkedő versenyképességre nem is elég, de ahhoz igen, hogy a DK konzerválni tudja jelen támogatottságát és diszkurzív helyzetét. Míg a többi szervezet okos („korszakváltás”, „megújulás”, „új baloldal”,  „FNA”, „stb.”), addig a DK „csak” szép, azaz mindig azt és úgy képviseli, amit és ahogyan a 2014. április hatodikai hardcore baloldali közeg kívánja. Ezért talál az utóbbihoz mindig utat, míg a többi párt „politizálási képesség” hiányában ezért áll tanácstalanul, mikor bár az „igazat mondják”, de a baloldal szavazóknak úgy tetszik, mégsem a „valódit”.

Gyurcsányék nem azért vannak a színen, mert Európa- vagy Orbán-képük különösen eredeti lenne, hanem mert kizárólag saját politikai racionalitásuk vezeti őket. Kiállnak az emberi jogok mellett, de provokációnak minősítik, amikor Gulyás Márton tiltakozik körükben Pásztor Albert ellen. Nem tárgyalnak a Jobbikkal, de egy nyelvileg Jobbik-kompatibilis jelöltet támogatnak Miskolcon. Súrlódásmentes együttműködésre törekednek, de mikor, ha nem éppen kampányban nyitják ki az uniópárt ötletét. Gyurcsány, ha kell, önkritikát gyakorol, ha éppen az szól jól, viszont ha az éri meg, akkor minden rajta kívül állót kritizál, akár egy interjúval később. Röviden: így vagy úgy, de politizál. Sokszor mondja el ugyanazt híveinek, és mindig szól a teljes baloldalhoz. Ahogy szokott lenni, sokszor nincs igaza – sőt –, viszont tévedéseinek leleplezése a többi politikus dolga (lenne). Akik kevésszer beszélnek sajátjaiknak – már ha lenne mit, és kevésszer a teljes baloldalhoz – már ha az egyáltalán figyelne rájuk.

Annyi biztos: 2014 nem (csak) Gyurcsány miatt veszett el az Összefogásnak, hanem sokkal inkább azok miatt, akik előtte és mögötte voltak a listán. Ne felejtsük: a DK a 2013 nyár végi országos plakátkampánya előtt 1-2%-on volt. Ott, lent. Gyurcsány hasonló helyzetben nem követte volna el azt a hibát, hogy hagyja ellenfelét felállni a padlóról. Őt hagyták, felállt, és akik hagyták, most kisebbek, mint ő.

Hosszú távon a DK is az összefogásban érdekelt, de előtte a szétesésben, hogy a sok kis baloldali párt közül jól látszódjon az, amelyik a legjobban beszéli egy választási győzelemhez nem elégséges április hatodikai baloldaliak nyelvét. Körükben van ugyanis a rövid távú növekedés lehetősége. E tekintetben az Együtt és a PM nagy szívességet tett Gyurcsánynak.

Félhetnek, hogy élni is fog vele.