Sztálin (akinek kultusza újra fennen ragyog Oroszországban) jól tudta ezt. Lenin üresen maradt székébe éppen ezért ő maga ült bele, lépésről lépésre szorítva ki pozícióikból (és az életből is) műveltebb, ideológiailag képzettebb, de a politika eme egyszerű igazságát többnyire mellőző elvtársait.

Octavianus sem közösködött sokáig Lepidussal és Antoniussal, kifizetődőbbnek látta, ha leszámolván velük, Augustus császárt farag magából.

A francia direktóriumot Bonaparte tábornok az 1799. brumaire 18-án végrehajtott államcsínnyel ténylegesen (ha formálisan nem is) megszüntette, hogy később majd saját kezűleg tegye a koronát Napóleon, azaz saját fejére.

Végül nem igazán életképes a kettős hatalom sem; ennek még a szolidabb, familiáris változata is sok galibát okozhat, lásd erről többek közt a szívünkhöz közeli Árpád-ház történetét.

Nota bene, a hatalomban nincsenek tartós társbérletek.

A mai magyar ellenzék mégis mintha hinne benne.


Jobb híján hisz persze, lévén sporadikus állapota miatt leginkább csak ebben hihet. Úgy hírlik, ha meglenne a hatalom, akkor mind a 4-5-6-7-8 (ez folyton változó) párt összeteszi, amije van, hogy közös „erővel”, kollektíve, jó szorosan markolják a kormányt. Vagy rögvest kiírnának egy új választást, hogy eldöntsék az „erő”sorrendet…

Eltekintve mindkét verzió sok-sok sebből vérző valóságtartalmától, inkább abban hihetnének, hogy általában ez másképpen szokott volt történni.

Például úgy, hogy a sok-sok dilettáns között előbb-utóbb az egyetlen féltehetség válik az ellenzék királyává, s a mai kínálatot nézve, ki más lehetne ez, mint Gyurcsány.

Nyugodtan vegyük fix egyesre, amennyiben a DK jól szerepel az EP-választáson, már a nyáron övé lesz a vezérkolomp. Brüsszelben Dobrev Klára, Budapesten Gyurcsány (s ez nem hatalom-, hanem munkamegosztás!), a háttérben pedig ott a jól kondicionált família. Vagy létezik a szemhatáron belül olyan ellenzéki politikus, aki mindezt képes lenne ellensúlyozni?

„A közvélemény már megérdemelné, hogy megszabaduljon Gyurcsány Ferenctől” – írta a minap Fricz Tamás, de csak félig van igaza. A közvélemény (még inkább a társadalom) tényleg megérdemelné - de az ellenzék nem. Több mint tíz évük volt rá, hogy vonzó alternatívát mutassanak fel - mit mondjunk…, nem igazán sikerült nekik. Nem vitás, ebben mindenekelőtt az MSZP a ludas, ám a szocialisták mindmáig nem merik kimondani, hogy igazából Gyurcsány „baloldalisága” és kormányzati alkalmatlansága nullázta le őket, legalábbis, ami a váltópárti nagyságrendjüket illeti. Ne csodálkozzanak hát, ha most magának porszívózná össze a párt maradékát – és össze is fogja. Ehhez ért.

Az ellenzéki pártok – egytől egyig – Gyurcsányra vannak ítélve, tetszik-nem tetszik ez nekik.

Összenő, ami összetartozik, hogy Gyurcsány majd jól kitüremkedhessen belőle.

Más kérdés, ezzel a tízéves ellenzéki agónia csak folytatódna, mert kormányváltás ellen nincsen Gyurcsánynál jobb recept.  

 

(Kép forrása: itt.)