Ki ezért, ki azért áll odébb, nagyjából mégis két egérút kínálkozik. A baloldal hűlt helyére, a DK-hoz vezet az egyik, a másik meg az önáltatás dzsungelébe, amit persze újrakezdésnek neveznek.

Egy szoci vezető azt mondta egyszer, hogy az MSZP-t csak az újíthatja meg, aki politikailag egyszer s mindenkorra leszámol Gyurcsánnyal. Erre persze ő sem vállalkozott, arra hivatkozván, hogy felelőtlenség volna a pártszakadást megkockáztatnia. Bezzeg Gyurcsány nem volt ilyen ijedős: amikor látta, hogy teljes terjedelmében mégsem foglalhatja el az MSZP-t, jókora darabot kiszakítva belőle létrehozta a DK-t. Abban bízott, hogy a szocik lejtmenete - beszédes képzavarral szólva - előbb-utóbb úgyis az ő bendőjében végződik.

Ezt látjuk most.


Ha pedig ez nem tetszik valakiknek, azok vágnak neki a másik egérútnak. Ők akarnák a baloldalt úgymond „újrakezdeni”.

Pedig ha valaki komolyan gondolja ezt, illenék észrevennie, hogy a választásokig aligha a jobb-bal vetélkedéséről szól majd a magyar belpolitika. Be kellene látnia, hogy a Fidesz kontra „nem Fidesz” felállásban (borotvaéles elmével jó páran így nevezik az aktuális magyar pártviszonyokat…) a baloldalnak nem osztanak lapokat. Az MSZP-nek már csak az a feladata, lehetőleg még élvezze is,  hogy Gyurcsányék lenyelik; legföljebb arra elég a maradék ereje, hogy álbaloldali politikusai az új környezetben is kikönyököljenek maguknak bizonyos pozíciókat.

De mit csinálhatna itt egy tényleg baloldali erő, ha valamilyen csoda folytán mégis megszületne?

Hol találhatna szövetségeseket? 

A „nem Fidesz” két nagyobb pártja közül sem a DK, sem a Momentum nem baloldali, bár a médiafelületeken (vagy inkább a felületes médiában) makacsul így nevezik őket. De hívják őket bárhogy, egy potenciális baloldali kezdeményezésnek kifejezetten ellenjavallt volna bármelyikükhöz odacsapódnia. Sem a nomenklatúra-burzsoázia korosodó pártja, sem az neoliberalizmus ifi élcsapata nem segítené elő az újrakezdést, ellenkezőleg, azonnal el is lehetetlenítené. Hiszen az MSZP végzetét éppen a nomenklatúra-burzsoázia és a neoliberalizmus frigye okozta, valamirevaló baloldali erőnek ostobaság volna ezt megismételnie. Még akkor is az lenne, ha kintről is, bentről is az Orbán-ellenes „népfront” ellentmondást nem tűrő parancsát tülkölnék – toleránsan…  – a fülükbe.

Egy új baloldali erő nem spórolhatná meg az elmúlt évtizedek tárgyilagos önkritikáját. Sem itthon, sem Európában, egyáltalán sehol a világon.

Szakítania kellene azzal, hogy a neoliberalizmus szájíze szerint értelmezzen mindent, és mindenkit „diktátornak”, „autokratának”, „populistának” – avagy fogalmi tohuvabohuval „hibridnek” – minősítsen, aki így vagy úgy (korántsem hibátlanul persze!) szembeszegül Tőke Őfelsége kizárólagos logikájával.

Horribile dictu, a XXI. század kihívásai közepette a konzervatív értékeken is ideje volna egy korszerű baloldalnak eltűnődnie.

Különben tévút marad az egérút is. Magyarra fordítva: jön Gyurcsány bendője.     

 

(Kép forrása itt.)