Okkal volt magabiztos a kormánypárt a hétvégi kongresszuson: a Medián friss mérése szerint ha vasárnap a kongresszus helyett választások lettek volna, a Fidesz a szavazatok 51%-át kapta volna meg.

2015 decemberének derekán, a kormányzati ciklus félidejéhez közeledve a Fidesz-kongresszus határozottságot és erőt sugárzó, és egyben mértéktartó, önkritikus volt. A pártkongresszus központi témája az Európát fenyegető újkori népvándorlás és a Magyarországot érő kihívások voltak, de a beszédekben megjelent a humor is – a humor, szemben a cinizmussal, pedig mindig az erő jele.


Senkit sem ért meglepetés, amikor Orbán Viktort ismét a párt elnökévé választották a küldöttek, a kormányfő pedig jelezte: készen áll a folytatásra, 2018-ban is vállalja a miniszterelnök-jelöltséget.

(Orbán Viktor a Fidesz XXVI. kongresszusán.)

A Fidesz és Orbán Viktor helyzete tehát szilárd. És hol van mindeközben az ellenzék? A Jobbik lendülete megtört, a baloldal széttöredezett. Felidézve az MSZP november végi kongresszusát, jól látszik, hogy a Fidesz mára nagyon elhúzott egykori vetélytársától. A szocialisták támogatottsága csak a rendszerváltást követő években volt annyira alacsony, mint most: a biztos szavazók körében is csak 11%-on állnak.

Egyetlen kormánypárt sem állt még ilyen jól félidőben. A meccs azonban nincs lejátszva, a második félidő még hátravan, két év alatt pedig sok minden történhet.