Az EU ezer sebből vérzik: Nem sikerült igazán túljutni a gazdasági válságon, recseg-ropog a közös valuta, rekord magasságban a working poor és az ifjúsági munkanélküliség. Az EU perifériáján soha ennyien nem gondolkodtak még hazájuk elhagyásán. Most ráadásul rekordszámban érkeznek a gazdasági bevándorlók. A kvótarendszer javaslatával az EU jelképesen kitette a “Megtelt!” táblát.


Nyugat-Európa társadalmai úgy fizetik a turbókapitalizmus hátrányainak társadalmi költségét, hogy közben egyre kevesebb előnyt élveznek. Félreértés ne essék, az átlag nyugat-európai a saját, 15-20 évvel ezelőtti helyzetéhez képest él “rosszabbul”. Ami tehát a nyugati polgárok zömének immáron félig üres, az a jobb sorsra érdemes kelet-közép-európai, közel-keleti, vagy észak-afrikai kortársaik szemében még mindig félig tele van.

Adná magát persze a modernkori népvándorlás fő kiváltó okainak tompítása: Afrikában be kéne fejezni a volt gyarmatok kiszipolyozását (csak Franciaország eurótízmilliárdokat szivattyúz ki évente a Szubszaharából a gyarmati időkből fennmaradt CFA-frank segítségével). Kitermelési jogokat és koncessziókat osztogató diktátorok helyett valódi demokratákat kellene támogatni, valamint rendes árat kéne fizetni a nyersanyagokért. Az állandó polgárháborút prolongáló fegyverek helyett beruházási javakat kéne odaszállítani.

Ha a “Nyugat” tanult volna az afgán tálibok 1980-as éveket követő példájából, akkor egy percig sem támogatja “ellenségei ellenségét”, a pillanatnyilag “kisebb rossznak” tűnő szélsőséges fegyveres csoportokat, mint egyes hírek szerint korábban az Iszlám Államot. Ezek ugyanis idővel elszabadult hajóágyúként viselkednek, túlnőnek “mestereiken”, és menekülthullámokat kiváltó, regionális instabilitást okoznak.

Az EU perifériáján is akadna bőven tennivaló. Az uniós támogatásokat nem kellene postafordultával a gazdag tagállamokba visszafolyatni, az új tagországokat közeli piac és munkaerőbázis helyett partnerként kellene kezelni. Magyarország 2010 óta már ezen dolgozik. Kap(ott) is érte hideget-meleget.

Nyugat-Európában és az EU-élén is vezetési válság van. Az 1968-as “politikailag korrekt” gondolkodás fogságában élő politikusi osztály eljutott a fennálló modell teljesítőképességének határára. A továbblépéshez át kéne lépniük saját árnyékukon, amire csak a legkevesebben képesek.

David Cameron, vagy a Fidesz 2010 utáni példája mutatja, hogy valós társadalmi problémákra mérsékelt jobboldali pártok is tudnak megfelelő, és a szavazók többségének támogatását élvező megoldást nyújtani. Erre máshol is égető szükség lenne.

(Kép forrása: Facebook.)

A gazdasági bevándorlás ugyanis idestova olyan kritikus tömeget ér el, amit már a leggazdagabb tagországok sem tudnak kezelni. Brüsszel a kvótarendszerrel el akarja kenni a problémát, ám a választási kampány lázában égő nagy tagországok (Lengyel-, Spanyol- és Franciaország) erre most egyáltalán nem vevők. Továbbra is nemzeti hatáskörben akarják a bevándorlás kérdését tartani.

Ha az EU balliberális elitje tovább ragaszkodik a “nyitott kapuk” politikájához, a kvótarendszer nagyjából ezt jelentené, akkor csak az EU-ellenes protesztpártoknak a malmára hajtja a vizet.

A britek és mi, magyarok ezt már tudjuk. Most Brüsszelen a sor, hogy beismerje: Nekünk van igazunk, amikor jól felfogott nemzeti érdekünket és az EU jövőjét védjük!