„Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik a nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni előre vinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre.” (Gyurcsány Ferenc: Őszödi beszéd)

Merkel bevándorlás-politikája egyre messzebb kerül az európai polgárok vélekedésétől, és a valóságtól is: a kancellár még szeptember elején is azt mondta, nincs felső határa a befogadásnak. Mára ez a formula úgy módosult, hogy Merkelék döntenék el, hogy melyik migráns maradhat, és melyiknek kell mennie.

Legújabb bejelentésével Merkel igyekszik javítani mélyponton lévő népszerűségén és reagálni a vele szemben felmerült kritikákra, anélkül, hogy önellentmondásba kerülne. Ez azonban lehetetlen feladatnak tűnik.


Jelenleg ugyanis egy olyan pontra érkezett a migrációs eseménysorozat, ahonnan még akkor is nehéz lenne kiutat találni, ha valakinek világos elhatározásai lennének. Lássuk, hogy miért:

1. A kiutasítottak ellenállása. Gondoljunk bele: azok a migránsok, akik több ezer, akár tízezer eurót költöttek arra, hogy eljussanak Németországba, valószínűleg rendkívül dühösek lesznek, ha meghallják, hogy vissza kell térniük valamelyik török menekülttáborba. És a Németországban élő rokonaik, barátaik vagy akár csak hasonló identitású társaik sem lesznek elragadtatva a gondolattól. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy belássuk: ezek az emberek hangot fognak adni ellenérzésüknek, tüntetések, gyújtogatások, rendbontás és erőszak formájában.

2. Technikai megvalósítás. A kancellárasszony elképzelésének gyakorlati megvalósítása számos kérdőjelet vet fel. A bevándorlók egy jelentős része nem menekülttáborokban várakozik, így a kitoloncolásuk szinte lehetetlen. Ráadásul körülbelül 300 ezer migráns mindenféle regisztráció és azonosítás nélkül jutott be Németországba – róluk semmit sem tudnak a hatóságok.

3. Megegyezés Törökországgal. Jelenleg Törökország van alkupozícióban, és a török establishment vezetői nem biztos, hogy örömmel tárgyalnak a liberális fősodor pillanatnyi képviselőivel. Emlékezzünk: ez a közeg nemrég még a bukásukra játszott. Ráadásul azok a felajánlások, amelyeket Németország Törökországnak tett, nem elégíti ki őket, arról nem is beszélve, hogy a probléma megoldására sem alkalmasak, annak súlyosbítására már inkább. A Merkel által felvetett vízummentesség egészen biztosan nem fogja megállítani a menekülthullámot, viszont törökök milliói számára teszi lehetővé a szabad bevándorlást Európába. Davutoglu kormányfő azzal a mondatával, hogy Törökország nem koncentrációs tábor, megalázta, és lényegében hazazavarta a kancellárasszonyt. Európa megint arcot vesztett.

(Angela Merkel Isztambulban.)

4. Unió – a béna kacsa. Bármilyen erős is Németország, bármennyire is ő az Unió vezető ereje, bármilyen döntéshez formálisan meg kell szereznie a többi tagállam támogatását. Ha Németország megnyitja kapuit török munkavállalók milliói előtt, ahhoz vélhetően a többi európai országnak is lesz néhány szava. A kvóta terv egyelőre halott ügynek látszik (bár még lehet fordulat), és ez után nem vennék rá mérget, hogy egy ilyen horderejű javaslatot keresztül lehet vinni. Különösen úgy, hogy mindeközben…

5. …a német kancellár politikai hátországa is gyengül, és mára nemhogy az egységes európai, de az egységes német fellépés is veszélybe került. Támogatottsága napról napra csökken, miközben a német polgárok elégedetlensége nő.

A minap egy elemzőtársammal a migrációs krízisről beszélgettem.  Diskurzusunk húsz perc után egy lényeges ponthoz ért: beszélgetőpartnerem azzal próbálta lezárni a vitát, hogy akárhogy is pattog Magyarország, végül úgyis az lesz, amit Merkel akar. Ez a mondat sokat elárul a baloldal mai állapotáról. Arról, hogyan vélekednek a képviseleti demokráciáról, nemzeti szuverenitásról. Messzire vezető kérdés, hogy ha Merkel úgyis eldönt mindent, akkor minek választunk képviselőket és miért nem hívjuk inkább Negyedik Birodalomnak az Európai Uniót? És egyáltalán hihető, hogy egy másik állam vezetője majd úgy oldja meg a krízist (ha egyáltalán megoldja), hogy az nekünk, magyaroknak kedvező legyen?

De ennél is lényegesebb kérdés: egyáltalán tudjuk, hogy Merkel mit akar? Nekem úgy tűnik, hogy momentán fogalma sincs.