„A legmegdöbbentőbb mégis az, ahogyan a részvétet adagolják – hol megnyitva, hol elzárva, mint egy csapot” (George Orwell)

„Valami téboly.” (Vlagyimír Bukovszkij)

2015. szeptember 4-én nagyjából 1000 migráns elindult gyalog a budapesti Keleti-pályaudvartól Bécs felé. Néhány órával később az osztrák és a német kancellár is meghajolt a migránsok akarata előtt. Hogy kerülhetett erre sor? Hogy érték el ezt, miközben a hétfői magyar kísérletre hogy vonaton továbbítsák őket, lényegében az osztrák határellenőrzés visszaállítása volt a válasz?


A válasz nagyon egyszerű: Európa a saját, műanyag részvétkultúrájának az áldozata lett. A szövetségi kancellár valójában a sajtó szenzációkergetése és a progresszív értelmiség sirámai előtt hajolt meg.

 A képlet egyszerű. Gonosz állam – szenvedő „menekültek” – lelkes civilek. Ebből már világos, könnyen sugározható és eladható képet lehet formálni.

De mi történt valójában? Hogyan szenvedtek a migránsok Magyarországon? Tényleg annyira embertelen lett volna a menekültügyi eljárás?

A Keleti pályaudvarnál valóban nem kaptak a magyar államtól ellátást a migránsok – de miért kaptak volna? A magyar állam a menekülttáborokban napi háromszori étkezést és minimális összegű havi költőpénzt is biztosít. Miért kellene a migránsok tetszőleges akarata szerint utánuk hurcolászni mindent? Mellesleg szólva itt-ott ez is megtörtént. Tranzitzónákat alakítottak ki a számukra. A rendőrség vizet, élelmet osztogatott több helyen az egyébként jogellenesen itt tartózkodó migránsoknak, akik nem egy esetben azt elhajították, vagy egyenesen visszadobálták. Nem kis mennyiségről van szó egyébként.  A Csongrád megyei rendőr-főkapitányság részéről – tehát menekülttáborokon kívül  - kiosztott víz és élelem főbb tételei a déli határnál augusztusban így alakultak: 235 ezer szendvics, 300 ezer félliteres ásványvíz, a gyerekek részére bébiétel, tápszer, babapiskóta.

A szenvedés különös pontja az volt, amikor a migránsok közül többen kijelentették: attól is félnek, hogy menekülttáborba viszik őket, és nem akartak együttműködni a hatóságokkal a menekültügyi eljárásban.  Ez egyébként már a rendkívül rettenetes drótkerítésnél is előkerült, amikor a progresszív sajtó azzal volt tele, hogy ez súlyos nehézségekre kényszeríti a migránsokat – valójában mindössze esetleg arra, hogy ne a zöldhatáron keljenek át, és esetleg ujjlenyomatot kelljen adniuk.

A biztonság kérdése is fajsúlyosan került terítékre. A migránsok Németországba akartak menni, állítólag azért, mert úgy vélték, hogy ott biztonságban vannak. Németországban „menekültek” vagy menekültotthonok ellen folyamatosan került sor támadásokra, Magyarországon – a tegnapi napot kivéve – egy ilyen sem történt. Ráadásul, már bocsánat, de ahhoz képest, ahonnan jöttek – legyen az háborús övezet mint Szíria, vagy mélyszegény régió, mint Banglades – a magyar menekülttáborok maguk a biztonság szigetei.

(Migránsok menetelnek az osztrák-magyar határ felé.)

A rendőrségről pedig még az örökké szimatoló sajtó sem tudott semmit kitalálni. Csendben, profin, fegyelmezetten és leginkább végtelen türelemmel és segítőkészséggel tették a dolgukat. Ha ezek mellett a rendőrök mellett nem érezték magukat biztonságban a migránsok, akkor nehéz elképzelni, hogy mi az a biztonsági szervezet, ami mellett igen.

Szenvedésről tehát szó sem volt. Követelőzésről annál inkább. Másról is talán. Attól féltek, ha itt regisztrálják őket, és a talán mégsem olyan emberbaráti német hatóságok végül nem fogadják el őket menekültnek, akkor visszaküldik őket Magyarországra, és akkor se pénz se posztó.

A valódi képlet így a következő: az EU egyes képviselői, illetve a nyugati progresszív média részéről folyamatos támadás érte azt a Magyarországot, amely nem is csak a jogállami körülményeket és a nemzetközi kötelezettségeket igyekezett betartani, hanem pusztán az állami létezés, a szuverenitás legalapvetőbb kritériumainak akart megfelelni.

 Ahelyett hogy ebben segítséget kaptunk volna, az osztrák és a német kancellár – az utóbbi állítólag Európa erős embere – meghajolt ezer elszánt ember akarata előtt. A saját polgáraik véleményét nem akarták meghallani, ezer követelőző idegenét pedig igen. Asszisztáltak az embercsempészeknek. Feladták a szuverenitásukat, és az egész világ előtt arcot veszítettek. Mostantól Európára úgy fognak tekinteni, mint egy olyan képződményre, amellyel bármit meg lehet csinálni. És ne legyen félreértésünk: az európaiakra is így fognak tekinteni. Nemcsak a népvándorlás jövőbeli résztvevői, hanem a külső hatalmak is.

2015. szeptember 4-én Európa vezetői egy hamis pátoszon nyugvó paradigma kedvéért feladták a kontinens szuverenitását.