Mindezeket ugyanis már ismerjük a Veesenmayer-Vorosilov vonalon mozgó Goodfriendtől, akit azonban – be kár! – már kivontak a forgalomból. Rá és a kis pontjaira majd a végén visszatérünk.

Mindazonáltal e pontok többsége azért továbbra is megmosolyogtató. Persze, a fékek és ellensúlyok iránti aggodalmat jól ismerjük, ezzel kezdődik a Comprehensive Encyclopedia of Concerns & Worries. Két apró megjegyzés ehhez: először is, mintha az Egyesült Államok csak belföldi használatra szánná ennek alkalmazását. A külpolitikában-geopolitikában nem annyira örül bármiféle féknek vagy ellensúlynak. Másodszor, ha már említésre került az Alkotmánybíróság ügye, egy apró aggódás a részünkről is helyénvalónak tűnik. Mélységes tisztelettel viseltetünk az amerikai megoldás iránt, az azonban nekünk nem fér bele, hogy mondjuk öt nem választott ember döntsön tízmillió ember mindennapjairól, ahogy az történik odaát több százmillió ember esetében. With all due respect, az elmaradott magyarok ennél jobban bíznak a polgárokban.


Jogos azonban a nagykövet választási törvénnyel kapcsolatos aggodalma, különösen, ami a választási körzeteket illeti! Roppantmód fájlaljuk, hogy e gyakorlat az Egyesült Államokba is képes volt beszivárogni, és eredeti ősmagyar nevén – „gerrymandering” – terjedt el. Ezért elnézést kérünk.

Médiaügyben is joggal aggódnak, mi sem értjük, miért nem adják el az NPR-t, ahogy a republikánusok javasolják.

Ami a bevándorlók ügyét illeti, haladunk az amerikai modell felé – náluk már elég régóta van fal –, de még nem jutottunk a végére, azaz még nem védjük tűzparanccsal a bevándorlók emberi jogait. (Épp most emeltek vádat egy határőr ellen egy tizenéves mexikói lelövése miatt.) Apropó, épp olyan helyekről menekülnek a bevándorlók, ahol az Egyesült Államok az elmúlt években demokráciát csinált. Mi sem értjük, miért ennyire rossz az nekik. Lehet, hogy az orvosok és ápolók lebombázása esett nekik rosszul, ami nemrég történt Afganisztánban.

(Colleen Bell a Budapesti Corvinus Egyetemen.)

Valószínűleg a diplomáciában az a legjobb, ha az unalmas semmitmondás uralkodik. Ha elkezdődik az adok-kapok, ott viszont már baj van. Eddig a magyar fél nem reagált feszülten, és reméljük, ez így is marad: ez ugyanis a legjobb válasz.

Visszatérve Goodfriend pontocskáira: sokak szerint ezek teljesen méltányolható követelések, így nyilván lesznek, akik a mostaniakkal kapcsolatban is azt mondják, milyen igaza van a nagykövetnek! Igenis jogosak ezek a felvetések! Tegyük fel egy pillanatra, hogy valóban vannak igaz részei e feddéseknek (ilyen lehet például a korrupció, és csak a conditio humanaval kibékülni képtelen modern demokraták döbbennek meg azon, hogy a világban ilyen létezik – leszámítva mondjuk a totalitárius rendszereket, ahol evidens módon nem létezhet ilyesmi). Sajnos ebben az esetben sem etikus azonban az ilyen beavatkozási kísérlet. Ha következetesek akarunk lenni, akkor azt mondjuk: rendben, szóljatok bele – cserébe a következő választásra már küldünk elektorokat az Egyesült Államokba. (Az ilyen jellegű elvárásokat azért nekik ismerniük kell, hiszen nagyon is hasonló követeléssel kezdődött az USA függetlenségi menete.)

Addig azonban sajnos az a helyzet, hogy bármilyen probléma merül is fel, arról a magyar választópolgároknak kell dönteniük. Sem egy kilencfős testület, sem egy külső nagyhatalom nem döntheti el e kérdéseket helyettük.

Mucsai álláspont, tudjuk.