(Juhász Péter, az Együtt alelnöke.)


Ahogy közeledik a 2018-as választás, úgy fokozódik a baloldali háziverseny, beindult az ötletelés. Az elmúlt 4-5 év megmutatta, hogy ami papíron és a “Bitó-szalon” elefántcsonttornyában logikusnak tűnik, az a valóságban nem mindig megvalósítható. A közvélemény-kutatások alapján a balliberális pártok 40-60 mandátumban reménykedhetnek, ezek elosztása zajlik most. Nem csoda, ha az érdekeltek minden eszközt bevetnek.

Gyurcsány DK-ja “bojkottálja” az Országgyűlés munkáját, ezzel sokadszorra sikerült a szélső pozíciót elsőként elfoglalniuk. Mibe kerül nekik, mondhatnánk, hiszen frakció nélkül eddig sem nagyon élhettek a vitaparlamenti lehetőségekkel (pl. a napirend előtti felszólalással).

A frakcióval rendelkező szocialistáknak tehát fel lett adva a lecke, ám ők ebben a versenyben már csak másodikok lehetnének, és sokkal több a veszteni valójuk is. Ezért ők “kivonulgatnak”, nehogy rájuk égjen az a liberális vád, miszerint az MSZP is a NER része.

A balliberális térfél két legnagyobb pártja tehát a maga módján a Fidesz-kormány “elszánt” ellenzékének mutatja magát. Mi marad akkor a többieknek? – kérdezhetjük jogosan.

A liberális pólus körül szerveződő pártocskák egy héttel előrehozott tüntetésén, október 16-án, az Együtt pont négy évvel korábbi zászlóbontásához képest sokkal kevesebb embert vonzottak. Az akkori 10%-os támogatottság mára 2-3 százalékra sorvadt, így most bőven elég volt a Szabad sajtó utca és a Ferenciek tere közötti hely.

Ezt látva az Együtt számára két lehetőség maradt: vagy beállnak sokadiknak az MSZP és Gyurcsány pártja mellé, vagy saját versenyszámban indulnak. Utóbbit választották a sípolással és füttyögéssel, mit sem törődve az állami ünnep méltóságával és a baráti Lengyelország elnökének jelenlétével.

A sípolás ebben az olvasatban szimbolikus pótcselekvés, amellyel egy piaci részesedését vesztő párt próbálja magára terelni a figyelmet. Most 23-án ők voltak Orbán Viktor “legbátrabb” kihívói, akik nem kivonulnak, hanem szembe mennek, konfrontálódnak. Ezt folytatnák a miniszterelnök jövőbeni kifütyülésével.

Emlékezzünk, az Együtt volt az a párt, amely — támogatottság híján — már évek óta szimbolikus (és jól fotózható) performanszokkal ad hírt magáról. A nemzetközi neoliberális gazdasági elitek érdekének képviseletét plakáttépési és -átragasztási akciókkal, és más hiperaktivitási tünetekkel próbálják elfedni.

Ezek az akciók sem hoztak áttörést, az Együtt és a körülötte lévő mikropártok támogatottsága jottányit sem nőtt az elmúlt években. Eddig ezek a balliberális pártok leginkább egymás rovására tudtak szavazókat szerezni. Kérdés, hogy az ilyen erőtlen sípolással összejön-e nekik az az egymillió új választó, akikre a balliberális pártoknak (valamint a “túlvégen”, a Jobbiknak) is szüksége lenne a kormány leváltásához.