Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő biztosan őrizte meg pozícióját s nyerte meg a választásokat országában. A választási folyamatot már többen is kielemezték, a baloldali ellenzék (HaMachane Hacijoni=Cionista Tábor) megpróbálta kihívni a Likudot, főleg a szociális témák tekintetében, ennek következtében nagy és komoly kampány zajlott, a közvélemény-kutatók pedig nagyon félremértek a folyamatokat – a baloldal javára. Ahogyan később Ayala Hasson, a közszolgálati TV egyik vezető kommentátora-műsorvezetője is mondta: „Van egy olyan Izrael, melyről nem volt tudomásunk és nem is mértük.” Business as usal.


A választás nagy témái a dijur (megélhetés) és a bitahon (biztonság) témái köré csoportosultak, az első témát (jogosan) a kihívók vetették fel, de úgy tűnt, hogy a biztonság témáiban Netanjahu mobilizálni és uralni tudta a közvéleményt. Úgy tűnik, hogy a Közel-Kelet bizonytalan világában a nép erős kezű vezetőre vágyik, vagy legalább is olyanra, aki eligazodni látszik a permanens erőszak világában és ezt el is hiszik róla. A miniszterelnök ebből a szempontból megfelel ezeknek az elvárásoknak, hiszen még az Egyesült Államokhoz fűződő izraeli viszonyt is kockára tette azért, hogy saját politikai elképzelését és egyben túlélését biztosítsa. Bár az amerikai-izraeli viszony jelentősen rosszabbodott az utóbbi években, ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az amerikai demokrata adminisztráció a világ problémáit meglehetősen egyszerű elvek alapján szeretné bonyolítani és ebbe a képletbe nem férnek bele kellemetlenkedően határozott miniszterelnökök, illetve annak a beismerése, hogy a világban ma vallásháború is zajlik, olyan, melynek a még a létét is tagadják a világ fokozatos jobbá válásában, a korábbi viszonyok meghaladásában hívők.

(Kép forrása: New York Post)

Sematikusan ábrázolva tehát két világ küzdelme zajlik, az egyik a világ problémáit mindenáron meg akarja oldani, míg a másik (bár kétségkívül maga is részét alkotja a problémáknak) szembenéz azzal, hogy e problémák nem oldhatók meg véglegesen, maximum kezelhetőek, valamiféle egyensúlyi helyzet alapján tarthatóak szinten. Bár a végleges jó megoldásra törekvés nemes dolog és tulajdonképpen naiv optimizmus hajtja, ami jó szándékra utal, de ne feledjük el azt, hogy a történelmi folyamatokat nem lehet a medrükből kiemelni és megerőszakolni, a békevágyakat importálni, és ráerőltetni a felekre. Ha csak nem párbeszédképtelen totalitárius rezsimekről van szó (és sem Izrael, sem Palesztina nem az – a Gázai-övezetet kivéve) az un. nemzetközi közösségnek és a nagyhatalmaknak más dolga nem lehet, mint a kármentés.

Ebből a szempontból Netanjahu konzervatív politikát visz végbe és ez még akkor is így van, hogy ha tudjuk azt, hogy ellenzéke is valóságokat állít. De hát igazat kell mondani, nem csak a valódit.