Az egész felhajtás úgy volt beállítva, mintha Bolsonaro brazil elnök nemcsak személyesen lenne felelős az erőtüzekért – amelyek egyébként minden évben természetes jelenségként is fellobbannak – hanem, mintha a gonosz konzervatívja (Orbán barátja!) direkte élvezné a tapírok, jaguárok és anakondák halálsikolyait. Persze, hogy-hogy nem, de kiderült, hogy nemcsak Brazíliában, hanem Bolíviában is ég az erdő, pedig ott egy darab Bolsonaro nincs, sőt, inkább haladó figurák vezetik az országot.

Ami ennél sokkal izgalmasabb, hogy az erdőkkel kapcsolatos bajokért nem kell ám átszelni az Atlanti-óceánt, még akkor se, ha valakit Grétának hívnak, és alig hatmillió eurós versenyvitorlást kap kölcsön. Meg hatvanfős stábot. Egyszóval, errefelé, Közép-Európában is van gond, ha nem is olyan, mint a trendi híradásokban. A probléma vázolásához vissza kell ugranunk az időben majdnem 100 évet, és először is a folyók helyzetét kell szemügyre vennünk. Ha nem is egy Amazonas, de azért elég jelentős vizekről van szó.


A trianoni békeszerződés ugyanis a Kárpát-medence közepén meghagyott Magyarországot megfosztotta erdőitől, és folyói egy részének forrásvidékétől. A Maros, a Tisza, a Kőrös, a Bodrog, a Hernád, az Ipoly – hogy csak a legnagyobbak említsük. Más vizeink felett pedig az új államok gyakorolhattak szuverenitást. Ennek lett az áldozata a Duna, amikor is trianont néhány faluval súlyosbító párizsi béke a nagy folyót néhány kilométeren teljesen Csehszlovákiához sorolta. Szlovákia pedig, élve a lehetőséggel egyszerűen elterelte a Dunát és a súlyosan környezetromboló bősi vízerőművet azóta is egyik nagy nemzeti eredményének tekinti. A horvátok ugyanilyen terveket szőttek a Dráva folyó mentén, hála Istennek ez egyelőre még nem valósult meg. A folyók azóta is kiszolgáltatottá teszik Magyarországot: ilyen volt idén a Tiszán Kiskörénél felhalmozódott ukrán-román szeméthalom, vagy a 2005-ös habzó Rába, amelybe az osztrák bőrgyárak engedték bele a szennyeződést. Vagy beugorhat akár a tiszai halpusztulás, a román hatóságok bűnös és cinikus – kis szójátékkal élve: ciános – közönye mellett.

És hogy jönnek ide az erdők? Nagyon egyszerűen. A Kárpátokból eredő folyóink minősége és vízhozama függ ugyanis attól, hogy a hegyekben fekvő erdőkkel mi a helyzet. Vagyis: milyen a folyóink vízgyűjtő területe. Márpedig a haladó sajtó kedvenceinél, Ukrajnában (Kárpátalján) és Romániában (elsősorban Székelyföldön) nem nagyon kímélik az erdőket. Rosszabb ez, mint akárhány erdőtűz. Szemben a műanyaggá gyúrt brazil szappanoperával, ez tényleg érint minket. Nemcsak határon túli testvéreinket – mint a 2006-os nagy székelyföldi árvíz esetében – hanem sokkal inkább a trianoni Magyarország területét és az itt élőket. Idehaza is nem egy árvizet okoztak a Keleti-Kárpátokban folyó tarvágások. A legemlékezetesebb kétségtelenül a 2001-es nagy beregi áradás volt, de ez azóta is jóformán minden évben fenyegető veszély. Hogy nem történik nagyobb baj, az a magyar árvízvédelemnek köszönhető és nem a két szomszédos állam felelős erdőgazdálkodásának.

Kárpátalján például egy idei becslés szerint legalább kétszer-, de inkább ötször kevesebb fát lenne szabad kivágni. A természetes egyensúlyra törekvő, egészséges erdőgazdálkodás helyett azonban a legvadabb rablógazdálkodás folyik. Erdélyben és Bukovinában hasonló a helyzet, itt már nemcsak minket fenyeget az erdőirtás, hiszen a Kelet-Romániában (a történelmi Moldva nyugati fele) és a Moldovai Köztársaságban a Szeret és a Prut folyókon szintén ezek a tarvágások okozzák az árvizeket.

És hogy ki a haszonélvező? Az erdőmaffián kívül a nyugati felvevőpiac. Ilyen például az egyik legnagyobb osztrák tulajdonú cég, amelynek székelyföldi telepének kapuján óránként 12 fával megrakott teherautó hajt be. Az osztrák leányvállalat működése egyúttal a helyi fakitermelési iparág tönkretételével is fenyegetett. Az osztrák cég esetében van, aki szerint még ennél is többről van szó. Eközben a falopásban gyakorlatilag a sokáig hozsannázott „bezzeg-Románia” egész apparátusa benne van. Ha nem aktívan, akkor aktív félrenézéssel. A fakitermelés a román-ukrán határvidéken olyan mértékű, hogy a fegyveres összetűzés sem ritka.

És hogy mi az érdekes ebben az egészben? Hát az, amit George Orwell a múlt században így fogalmazott meg a sajtóval kapcsolatban: „A legmegdöbbentőbb az egészben az, ahogyan a részvétet adagolják - hol megnyitva, hol elzárva, akár egy csapot”. Nem hallani arról sem, hogy a Tőkés László által, Romániával szemben erdőirtás-ügyben kezdeményezett EU-s vizsgálat hol tart.

A Kárpátokra a haladó sajtó őszintén hívő munkatársai is felfigyeltek – már évekkel ezelőtt. Hír mégsem lesz belőle, mert a Nyílt Társadalom megvalósulását akadályozná Romániában és Ukrajnában. Akárcsak Bolsonaro elnök Braziliában – aki ellen a mostani „zöld” kampány folyt.

 

(Kép forrása itt.)