Ezzel én is tisztába vagyok, tudom, hogy az olvasott történetek az írói képzelet termékei, a valósággal való egyezőségük többnyire a véletlennek köszönhető. Nincs ezzel semmi baj. Ettől még tanulságosak, elgondolkodtatók, vagy csak szórakoztatók: egyre megy. Mindaddig, amíg az olvasó is tisztában van ezzel. Teljesen más a helyzet mikor egy – akár mégoly jól megírt – történet a valóság álarcát ölti magára, mert ekkor az irodalomból, mesemondásból hirtelen ordas hazugság lesz.


Minden írással foglalkozó ember tanúsíthatja, hogy jó és hihető történetet kiagyalni nagyon nehéz. Különösen akkor, ha előre meghatározott szándékunk van vele, mert ekkor többlet korlátot veszünk magunkra. A tanulság kényszere nem engedi a fantáziát szabadon szárnyalni, hiszen még a végén valami nem kívánt sül ki belőle. Ezért azután az efféle mesék kiagyalói – az írásbeliség kezdete, vagy még korábbi idők óta – más történetek elemeiből építkeznek, előre gyártott alkatrészekből rakják össze a művet, kockáztatva ezzel a lebukást, hisz a figyelmes és emlékező olvasó ráismerhet azokra.

Szemem elé került a minap a nagynevű, ám általam némileg hazudósnak tartott Helsinki Bizottság „Kiket is éheztetettek szisztematikusan a tranzitzónákban?” című esetleírása. Ebben 5 esetet ismertetnek a magyar tranzitzónában várakozó migránsok történeteiből. Az esetleírások töredékesek, mert, mint írják: „Mivel ügyeik még folyamatban vannak, nem lehetséges minden részletet ismertetni, olykor menekülésük szempontjából éppen a legfontosabb mozzanatról kell hallgatnunk...” Meg kellett állapítanom, hogy ezek a részletek bizony valóban fájón hiányoznak.

d

Közös ugyanis, mind az öt esetben, annak elmesélése, hogy miképpen kerültek Szerbiába. Mindannyian messziről jöttek és minden bizonnyal nem gyalog. Így aztán homály fedi azt is, hogy miből finanszírozták ezt a hosszú utat a „menedékkérők”. Gondolom nem olcsó a jegy az Irán-külső - Röszke helyiérdekűre. (A vonat minden állomáson és megállóhelyen megáll.)

Nem tudom megfigyelték-e, de a migránssimogató szervezetek – a szómágia jegyében – letettek az eleinte obligát „menekült” szó használatáról, tekintettel arra, hogy mára mindenkinek nyilvánvaló: nem menekültek adják az Európába tartó áradat döntő többségét. Helyette a „menedékkérőt” illik használni. Ez ugyan pontosan ugyanazt jelenti, hiszen menedéket az kér, aki menekül valami elől, ám ezt még nem használták el annyira, és áttételesebben hazugság.

Nézzük hát milyen panelekből is építkeznek az elmesélt történetek.

Kezdjük egy kivétellel. Az öt történetből négynek a főszereplői a vadregényes Afganisztánból érkeznek, a kivétel az IJ és KL betűkkel jelölt szíriai kurd testvérpár. Őket – elmondásuk szerint – katonának akarták besorozni, ez elől jöttek el. Ahogyan én tudom, a kurdok, Szíriában, Irakban, Törökországban és mindenütt a saját nemzeti függetlenségükért harcolnak, a kurd lányok-asszonyok éppen úgy, mint a férfiak. Azokat, akik elfutnak népük szabadságharca elől sok mindennek szokták nevezni, például dezertőrnek, árulónak, gyávának – menedékkérőnek nem.

A többi négy történet aztán meglepően hasonlít egymásra. Bennük sűrűn ismétlődnek a libsi könnymirigy masszírozó hívószavak, mint a „férjhez kényszerítés”, „erőszak”, „szexrabszolga”, „kiskorú”. Közös vonás, hogy nem jártak/járhattak iskolába, mi több, írástudatlanok. Hogy azután egy írástudatlan afgán szexrabszolga Iránban, honnan értesül arról, hogy létezik valahol egy Európa nevezetű kontinens, abban Németország, ahol szociális segélyt osztanak az állás nélküli, írástudatlan szexrabszolgáknak – erre a kérdésre nincs válasz. Aztán, végül meglepő, újszerű módon mindenütt ott vannak a szörnyű afgán nagybácsik, akik gyilkolnak, vérbosszulnak, unokahúgokat rabszolgának adnak el és más borzalmak is fűződnek a nevükhöz.

Ezek hát a migránsok történetei. A Helsinki Bizottság álláspontja szerint ezeket kéne a magyar hatóságoknak mérlegelni és eldönteni, igazak-e. Az ő álláspontjuk szerint kétség nem fér hozzájuk. Hogy a bíróság, vagy bárki, milyen bizonyítékok alapján, hogyan dönti el, erre a kérdésre úgyszintén nincs válasz. Nyilván repülőre ülnek, majd utána öszvérkaravánt bérelnek és elutaznak a megnevezett isten háta mögötti koszfészkekbe és ott majd kiderítik. Már ha le nem mészárolják őket az ideges helybéliek. Mert erre kötelezi őket a jog és az igazság, valamint a humanista morál. A másik lehetőség, hogy vagy elhiszik, vagy nem. Csak úgy. Én az utóbbi mellett vagyok.

 

(Kép forrása itt.)