A tárgyilagosság elkötelezettje volt.

Senki se tudott olyan szellemesen – és hedonisztikusan – tárgyilagos lenni, mint ő. Aligha tévedek nagyot, ha azt gondolom, egyéniségének példája sokakat vonzott a tudományos pályákra.

Munka-centrikus volt, de mi sem állt tőle távolabb a szobatudósi létnél, ellenkezőleg: neki - ahogyan egy interjújában fogalmazta - az élet volt a hobbija.

Ami szívén, az a száján is, és ez persze nem igazán karrierépítő tulajdonság. Ráadásul rendszerint fölfelé köszörülte a nyelvét, lefelé ne nagyon poénkodjon az ember - ez volt a humor-etikai alapelve. S bár jogtudományi munkássága minimum két akadémikusi oeuvre-vel is felért, mégse lett akadémikus: a fentiekből következően nyilván nem véletlenül.


„Beérte” az egyetemi professzorsággal, s miként az elkoptatott közhely mondja, legendás előadó volt. Jogi óráira a Közgázon bejártak azok is, akiknek tantervileg ez nem volt kötelező, vagy ha igen, akár el is bliccelhették volna, de nem. Sárközyt hallgatni bőven fölért egy sörözéssel, s annál inkább is megérte, mert gyakran a környék kiskocsmáiban is folytatódott az előadás. (Hasonló előadói vonzerővel valamivel előbb néhai Szentágothai János orvosprofesszor rendelkezett, az ő anatómia-előadásai városszerte valóságos kulturális továbbképzésekként híresedtek el, jártak is oda a legkülönbözőbb egyetemekről. Tudna ma valaki ilyen példákat mondani?)

Sárközy tárgyilagossága a közéletben is megmutatkozott. Van a magánvélemény, van a tudományos állásfoglalás, és létezik - ha elfogadja - tanácsadói szerep. Az elsőt a feleségével beszéli meg az ember, a másodikat a tudósközösséggel, és a harmadiknak is megvannak a maga szabályai. Rossz tanácsadó az, aki politikusnak képzelve magát, azon kesereg, hogy nem fogadják meg a tanácsait. Pedig a döntés nem a „súgó” foglalkozása és feladata, hanem a politikusé, bőrét ő viszi vásárra, a tanácsadóé – ha mégoly okos is - csupán kibic szerep. Sárközy hajszálpontosan tudta mindezt, sose volt érzékelhető nála efféle üzemzavar.

Jobboldali volt, a jobb-bal paletta fakuló, régi értelmében. Nyitott horizontú, de a keresztény kultúrkör alapértékeiben hívő és azokat nemcsak képviselő, meg is jelenítő ember. Persze olyan szellemi színvonalat képviselt, amelyet megütve, ha nem is mindegy, de másodlagos, kinek mi a politikai eszménye. Ő a kereszténydemokráciával szimpatizált, még látta Adenauert, Erhardot, és hiányoztak neki.

Mintegy „mellesleg” érvényes könyveket írt a kormányzati ciklusokról, legutóbb a 2014-2018 közötti periódusról. Mosolyfakasztó volt látni, ahogyan e mű kritikus - de Sárközy módra kritikus – megállapításait némely ellenzéki fórumok és aktorok megpróbálták saját szájízük szerint értelmezni, és a napi politika aprópénzére váltani. Interjúk egész sorában próbálták vele összekacsintani, hogy ez itt akkor ugye mégiscsak diktatúra, vagy legalábbis autokrácia, de hiába, Sárközy juszt se kacsintott vissza. Óvakodott a fedezet nélküli, híg jelzős szerkezetektől, ő könyvet írt, amelyben minden kritikája - s horribile dictu! elismerése – tényekkel, logikai láncolatokkal van megalapozva. Tessék elolvasni, abból minden kiderül.

Nem volt ellenzéki, de nem volt propagandista sem.

Sárközy Tamás - volt.

Aki minőségi úrként most minőségi űrt hagy maga után.       

 

(Kép forrása itt.)