Korántsem akadémikus a kérdés, hiszen e megbélyegző jelzőt jó páran – itthon és Brüsszelben egyaránt – előszeretettel sütik rá Soros kritikusaira. Nyílt vagy bujtatott antiszemitizmust tulajdonítanak nekik, legyen szó akár a CEU, akár a civil szervezetek támogatásának ügyéről, vagy éppen Sorosnak a nyílt társadalom jegyében kialakított migrációs filozófiájáról.


Mindegyik témáról lehet és kellene is (ez eddigieknél kissé színvonalasabban) vitatkozni, de az nem „érvelés”, hogy aki Sorostól eltérően – hogy ne mondjam „másként” – gondolkodik a fentiekről, az nyílt vagy látens antiszemita. 

Ugyan mitől és miért volna az?!

Fennakadt e sommás minősítésen Izrael budapesti nagykövete is, a Heti Válasznak adott minapi interjújából legalábbis ez olvasható ki. Yossi Amrani úr, jó diplomatához illően, eltekintett Frans Timmermans EU-biztos a magyar kormányt antiszemitának minősítő véleményének kommentálásától, de azt félreérthetetlenül kijelentette, hogy ”… nem minden kritika antiszemitizmus. Nem védeném meg Soros Györgyöt csak azért, mert zsidó. Senki sem bírálhatatlan, csak mert zsidó.”

S miközben Soros kritikája apropóján óvatosabb fogalmazást ajánlott a magyar politikusoknak, nehogy a kritika „érzékenységeket sértő eleggyé” álljon össze, nyomatékosan hangsúlyozta, hogy „a magyar kormány persze nem antiszemita.”

Mi több, a civil szervezetek támogatása, illetve a migráció kezelése kapcsán Amrani úr arra is kitért, hogy „a szuverén országoknak kell meghatározniuk politikájukat. Egyetértek azokkal a magyarokkal, akik azt mondják: ’nem akarjuk, hogy külföldről szabják meg, mit szabad a saját országunkban, és mit nem.’  (…) Egy ország… nem részvénytársaság. A valódi menekülteknek biztosítani kell, hogy élhessenek menekültjogukkal, de ha valaki munkát vállalni érkezik, az adott nemzet döntése, hogy bebocsájtják-e. Nincs mindenkinek joga ott élni és munkát vállalni, ahol neki tetszik. Cseppet sem tudom tehát kritizálni a magyar kormány hozzáállását.”

Erre persze gyorsan rá lehet vágni, hogy micsoda tévedés! Hiszen Izrael nem tagja az Európai Uniónak, Magyarország pedig az. Szuverenitásuk tehát különböző.

Mondhatni továbbá, hogy a nemzetállami jellegét, zsidó nemzeti karakterét mindenáron megőrizni kívánó Izraelnek kapóra jönnek az unió renitensei, akik maguk is féltik nemzeti mivoltukat, amely az uralkodó brüsszeli trend szerint nem egyéb, mint afféle lelki kacat, amit a globalizáció egyneműsítő „természeti” törvénye előbb-utóbb (de inkább előbb) majd úgyis könyörtelenül kiselejtez. S hogy mindezek alapján a mai magyar kormány és a mai Izrael egymásnak lelki szövetségesei a nemzeti szuverenitás eme „sajnálatosan” régimódi féltésében. Merthogy említett interjújában Amrani úr józan büszkeséggel vállalja, hogy ő bizony cionista, „a cionizmus pedig zsidó reakció volt az európai nacionalizmusokra a XIX. század végén (...) s Izrael a cionista álom megvalósulása.”

Mindezen aztán szépen el lehet töprengeni, vagy éppen szörnyülködni, kinek-kinek elmeállapota, netán jó vagy rossz ízlése szerint.

Csak egyet nem lehet.  

Elmulasztania a kérdést, hogy mindezek alapján, hogyan lehet akkor a kormány antiszemita?

Nincs itt némi logikai bökkenő?

 

(Kép forrása itt.)