Vitathatatlan, hogy jelenleg az EU fennállásának legnagyobb vállságát éljük. Pontosabban inkább válságait, hiszen a probléma éppen abból adódik, hogy az Unió szinte minden területen egyszerre küzd olyan problémákkal, amelyek önmagukban is megingathatnák a közösséget. Néhány példa az említés szintjén: brexit; háború a szomszédban; repedések  szakadékok az eurózónában (Görögország, olasz államadósság, francia gazdaság stagnálása); migrációs válság stb. A sort nyilván lehetne még folytatni, de a lényeg így is egyértelmű: alapvető reformokra lenne szükség. El kellene végre dönteni, hogy milyen irányba induljon el az Unió, mert hogy a mostani keretek fenntarthatatlanok, az biztos. Ilyen döntés azonban nem születhet meg a mindenkori német kancellár nélkül. "Minden németek anyját" jelenleg viszont a kormányalakítás köti le, nincs ideje (és felhatalmazása sem igazán), hogy az EU-val foglalkozzon.


Ilyen körülmények között kényszerű megoldásként marad az egyes területek megreformálása. Itt van például a közös hadsereg kérdése, amelyet éppen a magyar miniszterelnök vetett fel talán elsőként a tagállami vezetők közül tavaly nyáron. Nos, a dolog szépen halad előre, éppen múlt héten írta alá 23 tagállami miniszter (köztük természetesen Simicskó István) azt a nyilatkozatot, amellyel hivatalosan is kezdetét veszi a közös hadseregig vezető út. Soha senki sem fogja elismerni az Unió vezetői közül, úgyhogy legalább mi legyünk tudatában: Magyarországnak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy idáig jutott a dolog.

Nézzünk meg ellenpéldaként egy másik fókuszban lévő területet, amely szintén reform előtt áll. Itt azonban az újítás egészen abszurd irányba látszik elindulni. Hát persze, hogy a migrációra adandó válaszról van szó, ahol az ideiglenes kvóták után most a Bizottság és az EP is állandó kvótákat vezetne be. Van ugyebár az üzleti világban pilot projektként ismert technika: ha nagyobb változás szükséges, de annak hatékonysága/kimenetele nem egyértelmű, akkor először kicsiben kell kipróbálni. Ha a pilot projekt működik, mehet nagyban is – ha viszont balul sül el, akkor megy a süllyesztőbe, a menedzserek pedig a saját vállukat veregetik, hogy csak kicsiben rontották el a dolgokat. Namármost, teljesen kézenfekvő, hogy az ideiglenes kvótákra pilot projektként tekintsünk: az EU kipróbálta, hogy szét tudnak-e osztani a tagállamok 120 ezer embert két év alatt. Gondolatkísérletünk kedvéért tekintsünk el attól, hogy hogyan merülhetett fel egyáltalán a gondolat, hogy a szétosztás bármit is megoldana. Miután a két év alatt nemhogy a 120 ezret nem sikerült szétosztani, de még a felét sem, kézenfekvő lett volna, hogy az egész szétosztási mechanizmus menjen a süllyesztőbe. Ám a logika szabályai nem kötik a brüsszeli menedzsereket, sőt! A sikertelen tesztüzem után ugyanis úgy döntöttek, hogy jó lesz ez nagyban is: mind a Bizottság, mind pedig az Európai Parlament letette a voksát az állandó, felső határok nélküli szétosztási mechanizmus mellett. Hogy mi ebben a logika? Természetesen semmi. Mármint hagyományos értelemben. Merthogy valamifajta vezérlőelv azért mégis felsejlik a döntés mögött. Nem megy? Nem baj, csak azért is megcsináljuk! Az emberek nem akarják? Akkor még ma! Sorra buknak a kormányok miatta? Sebaj, minket úgysem választott meg senki! Egyes tagállamok ellenzik és még jobb megoldásuk is van? Lehetetlen, büntessük meg őket!

Ez a fajta dogmatikus gondolkodásmód az, ami elvileg idegen kellene, hogy legyen a „jogállamiságot” mindenek felé helyező uniós politikusoktól. Valójában azonban a „jogállamiság” olyan ködös fogalom csupán, aminek tartalmáról még az egyes tagállamokon belül sincs konszenzus, nemhogy EU-szinten. Ezzel pedig a politikai korrektség felkent képviselői olyan fegyvert találtak, amelynek erejét még épphogy csak elkezdték tesztelni. Néhány hete Jourova biztosasszony ugyanis bejelentette, hogy maga fogja kezdeményezni az uniós költségvetési tárgyalások során, hogy a források kifizetését összekapcsolják a jogállamisággal: aki nem teljesíti a mércét, az ne férhessen hozzá a közösségi forrásokhoz!

Kollégája bejelentésével kapcsolatban Frans Timmermans, a Bizottság első alelnöke, alapjogi biztos a minap úgy nyilatkozott, hogy az „jogilag lehetetlen, a gyakorlatban pedig túlságosan komplikált”. Joggal gondolhatnánk, hogy az ötlet még pilot projekt-szakaszba sem jut el, de a fentebb, a kvóták kapcsán felvázolt fordított logikával végig gondolva az olvasók már úgyis tudják, hogy a Bizottság számára nem lehet akadály, ha valami „jogilag lehetetlen, a gyakorlatban pedig túlságosan komplikált”. Igen, jól gondolták. Timmermans úr ugyanis úgy folytatta mondatát, hogy „mindez nem jelenti, hogy Brüsszel ejtené az ötletet”. Ha valami nem megy, hát erőltetni kell.

 

(Kép forrása itt.)