2011-ben a sajtó a médiatörvénytől volt hangos. Meg a magánnyugdíjpénztáraktól. Meg az egykulcsos személyi adótól. Meg az új alkotmánytól. Meg az IMF-fel és az Unióval való harctól.

Értelmiségiek jobb- és baloldalon intően emelték fel mutatóujjukat, hogy ez így bizony nem lesz jó… Csődbe fog menni az ország, soha nem lesz gazdasági növekedés, vége a sajtószabadságnak, a demokráciának, a piacgazdaságnak, és így tovább. Különösen élénken emlékszem az egykulcsos adó bevezetésére.


Amikor 2011. január 1-jével egykulcsos lett a személyi jövedelemadó, rögtön támadások kereszttüzébe került az intézkedés. Számos elemző állította azt, hogy az ellenzéknek nem kell mást tennie, csak napirenden tartani a témát, és 2014-ben biztos a kormányváltás.

A történetet ismerjük, nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy azt a szakértők megjósolták. Sőt, 2015-re ott tartunk, hogy az egykulcsos szja az Orbán-kormány egyik sikersztorija. Az egykulcsos személyi jövedelemadó mögött ciklusokon átívelő társadalomfilozófia húzódik meg: a munkát terhelő adók átcsoportosítása a fogyasztás felé, a munkából élő magyar családok támogatása, segítése.

A kormány a napokban jelentette be, hogy a jelenlegi 16 százalékról jövőre 15 százalékra csökken a szja, és nő a kétgyermekes családok adókedvezménye. 2016-tól a gyerekenkénti havi 10 ezer helyett 12 és fél ezer forint kedvezmény illeti meg a szülőket. A jövő évi költségvetés adópolitikája így az átlagjövedelmű, kétkeresős, kétgyermekes családok számára 110 ezer forint bevételnövekedést jelent.

(Kép forrása: itt.

Mi következik mindebből? Igazából semmi. Mindössze az, hogy továbbra is csak a Fidesznek van elképzelése arról, hogy mire van szüksége a választóknak.