Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa már-már tragédiától tart. Itália hosszú tengerpartja gyakorlatilag egyetlen szélesre tárt ajtó, mondhatni az embercsempészet paradicsoma, persze csakis és kizárólag a csempészek számára. Nekik az a lényeg, hogy aki valahol Észak-Afrikában lélekvesztőre száll, előtte leperkálja a viteldíjat. Hogy aztán mi történik vele – tengerbe fullad-e, avagy „célba” ér -, az már nem annyira érdekli őket. A halott pénze ugyanannyit kóstál, mint az élőé, a biznisz, az biznisz, a többi legyen Európa dolga.


Csakhogy az olaszok szerint Európa csúnyán magukra hagyja őket. Beéri azzal a regionális eredménnyel, hogy a Merkel-Erdogan alku révén tényleg megcsappant a balkáni útvonalakat használó migránsok száma. Az olasz tengerparthoz képest onnan most szinte csak szállingóznak. Ámbár, hogy ez meddig marad így, annak legfőképpen Erdogan a megmondhatója, hiszen a kulcs korántsem Merkel zsebében van, hanem az övében.

De a török politikus, nézzünk a térképre, a Földközi-tengeren nem kompetens.

Minap a német, a francia és az olasz belügyminiszter - enyhítendő az olaszokra nehezedő migrációs nyomást - Párizsban tanácskozott a krízisről. Sokra nemigen juthattak, mert Róma már azt is lebegteti, hamarosan lezárja kikötőit a migránsokat a tengerből kimentő hajók elől. Ferenc pápa (ugyancsak római lakos) erre bizonyára még inkább összevonná a szemöldökét, merthogy Ő a keresztény univerzalizmus jegyében - mi mást tehetne? – az egyetemes emberi szeretet, a korlátlan szolidaritás parancsát hirdeti.

Európát egyelőre azonban földi országok alkotják, meglehetősen divergáló földi érdekekkel. A Merkel vezérelte „európai” migráns-politika azt akarja, hogy az egyes országok minél több migránst fogadjanak be – pontosabban minél több migránst kell, hogy befogadjanak –, magyarán, hogy kötelező érvénnyel működjék a Brüsszelben kiokoskodott kvótarendszer. Elvileg a franciák és az olaszok is egyetértenek evvel, de csupán elvileg, mivel úgy könnyű. Gyakorlatilag az olasz-francia határon manapság mégis szokatlan feszültség van: a franciáknak szemmel láthatóan nemigen akaródzik az Itáliából áradó menekülteket beengedniük.

Közben a renitens kvóta-tagadók ellen kötelezettségszegési eljárás folyik, lévén ők elvileg sem értenek egyet azzal, amit az Európai Unió legtöbb országa „csupán” gyakorlatilag tagad meg.

Nota bene, Európa ma Merkel asszony eredendő hibáját, a „willkommenskultur” következményeit nyögi. Az emberi szolidaritás, a politikai szabályozottság és a szelekciós intelligencia (a menekült, a migráns és a bevándorló megkülönböztetése) nem állnak össze egységes rendszerré, ki-ki a saját érdekeinek megfelelő vonatkozásait halványítja el vagy hangsúlyozza a fentieknek.

Ne kerteljünk, európai migráns-politika nincs, csak nemzeti politikák vannak, s bár az Európai Unió nemzetei egyenlők, e téren is léteznek közöttük „egyenlőbbek”.

Egyedül azonban senki sem képes ezt a jelenlegi - s a jövőben várhatóan még tovább súlyosbodó - problémát megoldani. Nem tudja, még a „legegyenlőbb” sem.

Lehet imádkozni Merkel őszi győzelméért.

De e nyilvánvaló tény mielőbbi fölismeréséért sem volna haszontalan egy „csendes imát” mondani.

 

(Kép forrása itt.)