(Francia rohamrendőrök a calais-i dzsungelben.)

A franciaországi Calais-ben az ezredforduló óta állandósultak a migránsok lakta táborok. A főleg Afrikából és Ázsiából származó bevándorlók a közeli „Csalagúton” keresztül próbálnak az Egyesült Királyságba jutni – illegálisan. Mára a calais-i dzsungel néven elhíresült sátortábor 4-5000 illegális migránsnak szolgál lakóhelyül.  

A helyzet most megváltozhat, miután az illetékes francia bíróság jóváhagyta a calais-i dzsungel lebontását. A francia hatóságok február utolsó napján megkezdték a tábor déli részének lebontását. Az intézkedés mintegy 1000-3500 migránst kényszerít „lakóhelye” elhagyására.


A naiv hírolvasó számára az intézkedés több szempontból is meglepő lehet. Egyrészt, ahogyan Róma, a calais-i dzsungel sem egy nap alatt épült fel. Az illegális sátortábor hosszú évek óta áll és folyamatosan növekszik, de ez szemmel láthatóan mindeddig nem igazán zavarta a francia kormányzatot. Talán nem a létrejöttét kellett volna megelőzni? – tehetjük fel jogosan a kérdést. Másrészt, a migrációs krízis kapcsán a francia kormány kifejezetten bevándorlás-barát politikának adott hangot. A francia külügyminiszter például kemény kritikával illette a magyar határzárat és az Orbán-kormány migráció-ellenes politikáját, Hollande elnök pedig a kötelező betelepítési kvóta elkötelezett híve. Most meg könnygázzal távolítják el a táborlakókat. Hogy is van ez?

A szólamok persze illeszkednek a hivatalos européer állásponthoz. A francia kormányzat „humanitárius műveletnek” és „békés lebontásnak” nevezi az akciót, leszögezve, hogy az sátortábor felszámolása nem történhet „brutális módon, munkagépek bevetésével”.

A valóság azonban egészen másként fest. Rohamrendőrök, buldózerek, betárazott vízágyú (csak a biztonság kedvéért, nem megfélemlítés céljából!), az ellenállóknak pedig könnygáz. Az érintett táborrész lakóinak 1 óra áll rendelkezésre, hogy összepakolják holmijukat és válasszanak a következő három lehetőség közül (a hazatérésen túl):

1. Átköltözhetnek a tábor északi részébe.

2. Átköltözhetnek egy másik bevándorló-táborba Franciaország területén.

3. Menedékjogi kérelmet adhatnak be Franciaországban.

Nem kell bevándorlás-politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy belássuk: mindhárom lehetőség tökéletesen értelmetlen. Semmi sem változik a migránsok átköltöztetésével. Semmi sem változik a tábor déli részének lebontásával. Tologathatjuk jobbra-balra a bábukat, a patthelyzetből nem jövünk ki.

Ez tehát a mai európai migrációs politika. Az Európa felé igyekvő milliók, akikben hamis reményeket ébresztenek a nyugat-európai vezetők képmutató szólamai, ugyanolyan kilátástalan helyzetben lesznek a calais-i táborban, mint Bangladesben, Afganisztánban vagy a Közel-Keleten.

Talán mégiscsak tisztességesebb volt nyíltan kimondani, hogy az illegális bevándorlás bizony illegális, a határokat meg kell védeni, a migrációt kiváltó problémát pedig nem Európában kell megoldani.