Újabb játékos érkezett a baloldali háziversenybe: a Momentum. Ez persze csak a ballib tábor számára újdonság, hiszen a MoMo színrelépésének első pillanatától látni lehetett, hogy egy n+1-ik liberális formáció született, ami nem jelenthet jót a többi balliberális párt számára.


A baloldal kezdeti reakciója a Momentum fellépése kapcsán éppen ezért volt teljesen érthetetlen. Örültek a fiataloknak, majd aktívan segédkeztek az olimpiaellenes aláírásgyűjtésben, és végül, amikor a MoMonak sikerült kellő számú szignót begyűjtenie, hangosan hurráztak. Pedig a Momentum tevékenysége jelenleg éppen rájuk jelenti a legnagyobb veszélyt.

Fekete-Győr András minapi klubrádiós interjúja végül beindította a balliberális ragadozók nyálelválasztását, és rávetették magukat a Momentumra. Szigetvári Viktor, az Együtt törpepárt elnöke, például egy hosszú Facebookos jegyzetben, Tóta W. Árpád a HVG.hu-n megjelent publicisztikában támadta le a Momentumot. Hogy ki az áruló és ki az igazi demokrata, az ma már követhetetlen – egy évvel a parlamenti választások előtt a baloldal ismét szavanna üzemmódba kapcsolt, vagyis mindenki mindenki ellen harcol.

MSZP, Együtt, DK, Párbeszéd, Momentum – ezek a pártok egymás természetes ellenségei, nem pedig a kormánypártok kihívói. Ugyanazokért a pozíciókért és szavazatokért versengenek, így – ahogy 2014 előtt is – az elkövetkező egy évben folytatni fogják a létért folyó küzdelmüket. Egymás ellen.

 

(Kép forrása itt.)