Az amerikai gazdaság a nyolcvanas évektől kezdve folyamatosan több terméket importál, mint amennyit exportál, 2015-re pedig abszolút értékben a legnagyobb külkereskedelmi mérleg-hiánnyal rendelkezik a világon. A jelenségnek több magyarázata is van, a legfontosabb az úgynevezett Triffin dilemma: a dollár nemzetközileg elfogadott tartalékvaluta, mivel a világ legnagyobb gazdasága áll mögötte. A dollár iránti erős kereslet viszont felhajtja a dollár árfolyamát.


A túl erős valuta pedig nem kedvez az exportőröknek, külföldről vásárolni viszont annál inkább megéri vele, így jelentős kereskedelmi hiány alakul ki, ahogy az alábbi ábrán látható.

Forrás: Világbank

Látszólag a kereskedelmi deficit koránt sem jelent problémát Amerikának. Ami Amerikában kereskedelmi mérleg hiány, az a kereskedelemi partnereknél dollár milliárdokban jelentkező többlet, akik a többletet Amerikában fektetik be kipótolva az alacsony hazai megtakarításokat, és ezek hiányában lehetővé téve a befektetéseket. Hogy miért? Mert ha a frissen szerzett dollárjaikat otthon tartják, akkor a saját valutájuk felértékelődik és termelésük megdrágul, amit szeretnének elkerülni. E körforgás során kerül kínai kezekbe az amerikai államadósság jelentős része, vagy egyes amerikai nagyvállalatok, és ezért tekintjük a tőkebeáramlást a kereskedelmi deficit szükségszerű tükörképének.

A kereskedelmi deficit tehát tőkebeáramlással jár együtt, ami nagyszerű Amerikának, de van itt egy probléma. Az amerikai fogyasztók külföldi árukra elköltött dollárjai ugyanis máshol vándorolnak vissza az amerikai gazdaságba mint ahol elhagyták azt. A beáramló tőke hatására a kamatok csökkennek, a tőzsde szárnyal, új vállalkozások jönnek létre, amelyek új termékeket fejlesztenek. A tőkebőség persze terméketlen talajra is hullhat, az ingatlanszektorba áramolva és ott piaci buborékot okozva, majd kipukkanva, ahogy az történt 2008-ban. A tőketulajdonosok spekulációinak azonban mindegyik eset kedvez. Nem úgy az átlagos fogyasztóknak, akik eközben munkahelyeik megszűnésével szembesülnek, mivel a túlértékelt dollár ellehetetleníti az exportra termelő ipari szektorokat. Így lesz Detroitból, az autógyártás korábbi fellegvárából szellemváros, az ipari övezetekből pedig rozsdaövezetek. Azt már csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a szellemi tulajdonjogok és a legképzettebb dolgozók eközben sosem látott védelmet élveznek, védve a kereskedelem kockázataitól a tőketulajdonosokat.

A dollár tartalékvaluta-szerepe politikai és gazdasági hatalmat biztosít az Egyesült Államoknak. Eközben a hazai exportszektor viszont gyengül, kereskedelmi hiányt okozva és a középosztály megélhetését veszélyeztetve. Az érmének tehát két oldala van.

A fizetési mérleg a definíció szerint mindig egyensúlyban van. Az amerikai választók viszont a gyakorlatban élnek, ahol stagnáló reáljövedelmek és megszűnő munkahelyek jelzik, hogy az elméleti egyensúly és a rögvalóság között hatalmas ellentét feszül. Az Amerikában megszűnő munkahelyek nyertese pedig a kínai középosztály. Míg az egy főre jutó GDP-ben Amerika a világ élvonalához tartozik, addig a jövedelmi egyenlőtlenséget mérő Gini-index 2014-es értékei alapján az OECD országok között Mexikó és Törökország között, az utolsó helyek egyikén található.

Érthető hát, hogy Trump importkorlátozó és az újraiparosítást zászlajára tűző politikájával amerikaiak millióit tudta megszólítani.

 

György László, vezető közgazdász, Századvég Gazdaságkutató Zrt.; Oláh Dániel, tudományos munkatárs, Századvég Alapítvány