Gyengébb jelleműek, semhogy be mernék vallani maguknak tévedéseiket és akaratuk is erőtlenebb, semhogy gyászos szereplésük következményeit belátva, vissza tudnának vonulni a bűnbánó vezeklésbe.”

Mályusz Elemér: A vörös emigráció

Mályusz – aki egyébként méltatlanul elfeledett, jelentős akadémiai történettudós volt – kitűnő könyve leírja, hogy a vörös emigráció hogyan dolgozott minden eszközzel Magyarország befeketítésén, miután itthon a dicsőséges 133 nap után kitellett a becsületük. Bemutatja, hogy kikből is állt a patkánylázadás vert serege. Véresszájú skriblerekből, ábrándos entellektüelekből (a hasznos idióták, ahogyan Lenin elvtárs nevezte őket) és néhány nagyon is tudatos, jól képzett moszkovita ügynök alkotta a jeles társulatot. A bandát a hatalom elvesztéséért érzett vak, őrjöngő bosszúvágy, a magyarság gyűlölete és az egzisztenciális rettegés tartotta össze. Amúgy egymást is utálták és vadul marakodtak a fogyatkozó pénzforrások felett. Nem ismerős ez?


Ennek ékes példájaként, később, mikor már Moszkvába költöztek vígan jelentgették fel egymást és n nagy élvezettel nézték, ahogyan a másikat szépen, szakszerűen agyonverik a Ljubjanka pincéiben, a proletariátus és a szocialista humanizmus ügyének előmozdítása érdekében. A történelem igazságszolgáltatása, hogy aztán a feljelentők feljelentettek lettek és jó részüknek szintén része lehetett a szocialista igazságszolgáltatás módszereiben. Sajnos nem mindegyik, de hát ne legyünk maximalisták.

Zárójel. Heller Ágnes írja az emlékirataiban, hogy Lukács és barátai minden évben koccintottak Kun Béla pusztulásának évfordulóján. Mikor ezt ő szóvá tette, Lukács professzorosan felemelt a mutatóujját és kevésbé professzorosan azt mondta: „Kutyának kutyahalál!” Ritkán tudok egyetérteni Lukács elvtárssal, de ez például egy ilyen eset. Zárójel bezárva.

A hazaárulás ősi sportág, arra azonban nem nagyon tudok történelmi példát, hogy egy ország egy jól körülírható része ezt folyamatosan elkövesse. Még a módszereken sem sokat változtatnak, hiszen ami ugye egyszer már jól bevált... A vörös emigráció sem tett mást, mint felkarolta a környező országok magyarellenes céljait, valamint megpróbálta a „nyugat” országainak közvéleményét és politikáját Magyarország ellen hangolni. A módszerek kísértetiesen hasonlóak a maiakhoz. Miután az ő véleményükre a kutya sem volt kíváncsi, „mértékadó” külföldi személyeket vettek rá, hogy mindenféle rosszat hordjanak össze az „elmaradott”, „feudális” magyarokról. Ez úgy történt/történik, hogy hamis híreket gyártanak és terjesztenek olyan – többnyire már eredendően hozzájuk bekötött – újságíróknak, politikusoknak akik vagy elhitték, vagy el akarták hinni ezeket. Utána pedig telesírják a saját sajtójukat azzal, hogy micsoda rossz véleménnyel van rólunk a fejlett nyugat. Mert a nyugat már akkor is, most is, fejlett volt, hozzánk képest természetesen. Ez aztán segített az amúgy is meglévő kisebbrendűségi komplexusunk fejlesztésében is.

Mindennek az oka pedig a magyar nép józan eszében keresendő. Az egyszerű nép nem törődött velük ugyanis, lévén hogy átlátott rajtuk. Ezért aztán mindig valami külső erőhöz kellett fordulniuk, attól remélték, hogy hatalomba segíti és tartja őket. Persze ezt a hatalmat is azonnal elárulják, amint már nem látszik biztosítani az ő egzisztenciájukat. Emlékezzünk. Ők írták tele a sajtót a szocializmus morális felsőbbrendűségéről szóló erkölcsi prédikációkkal, hogy azután '89-ben egycsapásra kiderüljön: nem hittek benne. Egy év után pedig már, ugyanazokat a szövegpanelokat használva, a plurális demokráciáról papoltak, az új gazdák igényei szerint.

Tehetik pedig mindezt azért, mert sikeresen beszivárogtak a humán tudományok, a művészetek minden zugába, azt a benyomást keltve, hogy ők a kulturális elit. Ha végigtekintünk az elmúlt évtizedeken azt látjuk, hogy ez mit sem változott. Így írhat az Index című kiadvány győzelmi jelentést a Kulturkampf állásáról, arról, hogy a kulturális elit legismertebb és legelismertebb tagjainak zöme a kormány legelkeseredettebb gyalázói közül kerülnek ki.

Azért képezi ma is gyűlöletük tárgyát Horthy és kora, mert akkor sikerült őket a háttérbe szorítani és – mivel nem volt más megoldás – adminisztratív eszközöket is bevetettek ellenük. Ebben sokat segített, hogy a patkánylázadás során megmutatták az igazi arcukat és egy nemzet ismert rájuk és fene se sajnálta őket. Kitaszítottnak érezhették magukat, azok is voltak, csak azt nem látják be soha, hogy ezt maguknak köszönhetik.

Sajnos arra vagyunk ítélve, hogy együtt éljünk velük.

 

(Kép forrása itt.)