A nagy tragédiák megváltoztatják a közhangulatot. 1940-ben Coventry német bombázása elszánttá tette a briteket. A 2001-es New York-i terrortámadás után az amerikaiak már elfogadták a szigorú nemzetbiztonsági szabályokat és a (“terror elleni”) háborút. Idén szeptember elején a tengerbe fulladt szír kisfiú képe rázta meg a világot, és ébresztett — egy időre — részvétet a bevándorlók iránt. Egyáltalán nem mindegy, hogy a média mit sugall.

A párizsi merényletből a bevándorlásbarát nyugati fősodor azt a következtetést vonná le, hogy nem az újkori népvándorlás megállítására, hanem csupán annak “ellenőrizhetővé” tételére és lassítására van szükség. Az új üzenet szerint “a bevándorlók maguk is a Párizsban látott terror elől menekülnek”, ezért érdemben nem kell változtatni a “nyitott kapuk” politikáján. Véletlenül sem akarnak összefüggést látni a tömeges bevándorlás és a növekvő terrorveszély között.


Pedig a bevándorlás üteme nem lassul: A tavalyi 600 ezer után idén egy-másfél millió migráns érkezik Európába. Az Európai Bizottság friss prognózisa szerint 2016 végéig további hárommillió(!!!) migráns jöhet.

Az idő más szempontból is sürgeti Európát, hiszen a fő gócpontnak számító Szíriában és Irakban az orosz és kurd csapatok egyre sikeresebbek az IS és a nyugat által támogatott “mérsékelt” ellenzékiek elleni harcukban. Ha az EU és az USA, valamint a velük szövetséges szunnita államok (pl. Törökország és Szaúd-Arábia) nem akarnak kimaradni a legújabb közel-keleti rendezésből, akkor igyekezniük kell, hogy “saját” területtel és bábrezsimekkel ülhessenek tárgyalóasztalhoz.

Miután Obama elnök szerint az USA nem küld szárazföldi csapatokat, más megoldás kell. A minapi terrortámadások után az európai közvélemény talán már jobban elfogadja a “terror elleni háború” “szükségességét”.

Ameddig tehát a nagyhatalmak közel-keleti befolyásukért küzdenek, Berlin és Brüsszel továbbra is makacsul hisz a tömeges bevándorlás gazdaságélénkítő hatásában. Ezért sem akarják leállítani az újkori népvándorlást. Merkel kancellár ki is jelentette, hogy nem változtat a “nyitott kapuk” politikáján, legfeljebb jobban ellenőrizné a jövevényeket (= már lehetőleg Törökországban kiválogatnák a “szíreket”, akiket éves kontingensekben hoznának közvetlenül Európába).

(Belépésre váró migránsok a szlovén-osztrák határon.)

Aki egy kicsit is átgondolja ezeket a folyamatokat, látja, hogy itt a régi lemezt akarják sokadszorra feltenni: A nagyhatalmak saját befolyásuk megőrzésének terheit szívesen osztanák meg másokkal, most éppen az EU tagországaival. Az új lengyel külügyminiszter felvetése jól összefoglalja mindezt: Miközben katonaképes fiatalok százezreit engedjük be Európába, miért küldjük a saját fiainkat háborúba (olajmezők és támaszpontok megtartásáért — tehetjük hozzá)?

A kvóta mint cseppben a tenger mutatja ennek a “tehermegosztásnak” a fonákját: Az EU-ban eddig megszokott “nyertes-nyertes” játszmák helyett örülhetünk, ha országunk, vagy városunk megússza komolyabb betelepítés és merénylet nélkül.

Magyarország már aktívan vesz részt a terror elleni harcban, más uniós országokkal közösen az IS ellen harcoló kurdokat támogatjuk. Ezért kell most figyelmünket a kötelező betelepítési kvótára irányítani. Ha a határzár és a szigorú jogszabályok betartása megvédi hazánkat (valamint a balti és visegrádi országokat is) a tömeges migrációtól, akkor nehogy a “hátsó kapun”, a kötelező betelepítési kvóta által érkezzenek olyan tömegek az országba, akikről még a nyugat-európai hatóságok sem tudják, hogy kicsodák.

Az aláírásgyűjtés jó eszköz annak bemutatására, hogy a magyarok többsége miként gondolkodik erről az újkori népvándorlásról. Az kevéssé meglepő, hogy a radikális baloldal rögtön a külföldi érdekek mellett akar aláírásokat gyűjteni, holott az elmúlt években alig tudtak 100-150 000 aláírást összekaparni.

A kötelező betelepítési kvóta ellen gyorsan gyűlő aláírások erős felhatalmazást adnak a magyar kormánynak a brüsszeli tárgyalásoknál. A határkerítést előbb támadták, majd idővel — jobb megoldás híján — lemásolták. Lehet, az aláírásgyűjtéssel, mint a részvételi demokrácia egyik hatékony eszközével sem lesz ez másképp!?