Olvasom, hogy a magyar valóság népszerű megordítója Puzsér Róbert kacérkodik a gondolattal, hogy indul a főpolgármester választáson. Nem egyedülálló e hír. Volt már szó arról, hogy Veiszer Alinda – kultúrlibsizmus gömbhala – szintén efféle terveket forgat bodros fejében, sőt, anno egy interjúban még Alföldi Róbertet is bele akarta vonni a politikai kalandba. Lehettek volna társelnöknők.

Ha végiggondoljuk a dolgot, ez bizony logikus következmény. A baloldali médiamunkások odáig jutottak a kritikai gondolkodásban, hogy a kormánynál már csak az ellenzéket utálják jobban, így aztán kijut azoknak is a kemény szavakból. Pedig hát – szerintem – a szerencsétlen ellenzék pontosan azt csinálta, amit ők, az okosok, tanácsoltak nekik. A tanács – legyen teljes összefogás a „demokratikus” oldalon – rossz volt. Rossz volt, lévén kivitelezhetetlen. A haladó sajtó ezzel messzire távolodott a saját magára osztott kritikai szereptől és politikai aktorként avatkozott az eseményekbe. Azután pedig, a kudarc után, nekiestek a pártoknak. Aki megfogadta a tanácsukat annak azért, aki nem annak meg azért. Nehéz a kedvükre tenni, az biztos.


A választási vereség – amiben igencsak ludasak voltak – mellékhatásként komoly egzisztenciális problémákat is okozott a haladó médiamunkások köreiben, továbbá az általuk sztárolt libsi megmondóemberek, értelmiségiek körében is, az utóbbiak jó pénzért mindenféle okos dolgot mondtak az előbbiek mikrofonjába/kamerájába. Most, midőn a vesztett csata után Simicska Lajos ellovagolt a napnyugtába, mindenféle sajtótermékek zárnak be, vagy fordulnak vissza a G-nap kijelölte úton és ennek egyenes következményeként komoly túltermelés mutatkozik jövedelemhiányos libsi újságírókból. Az ő lehetőségeik korlátozottak, mivel alacsony hajlandóságot mutatnak a nem médiamunkási foglalkozások iránt, mint például a szőlőkapálás, vagy a vasesztergálás. Ezért vagy koldulni kezdenek, amint az egyre nagyobb divat, vagy – ez is egy lehetőség – politikusnak állnak, hiszen e szakmához IS, saját meglátásuk szerint, mindenkinél jobban értenek.

Alinda esetében érthető, hogy – mint megtudtam – kultuszminiszter akar lenni, hiszen ő olyan kulturális. Nem teljesen világos, hogy itt, vagy Szlovákiában, mivel annak is híre ment, hogy székhelyét oda is szívesen áthelyezné. Úgy tűnik, még nem sikerült eldöntenie, hogy szlovák újságíró, vagy magyar miniszter szeretne lenni. Ez ám a szabad identitásválasztás! Ő azonban – egyelőre – legalább nem hirdetett programot, ellentétben Puzsérral.

A jeles kikiáltó ugyanis megosztotta leendő választóival nagyratörő városrendezési elképzeléseit. Ennek értelmében sétálóövezetet hozna létre, kitiltaná az autókat a belvárosból és bulinegyedet varázsolna a rakpartokból, melyek szerinte „húgyszagúak”. A bulinegyed ennél sokkal jobb illatú, ott ugyanis hányásszag is társul az illathoz. A terv zseniális, hiszen egy mozdulattal megszerezte vele az ott élő autótulajdonosok és az éjszakai alvás szokásának hódoló lakók szavazatait is.

Ami engem illet, én helyeslem azt, hogy a haladó sajtómunkások a politikai pályát választják. Évek óta hallgatjuk tőlük, hogy mi minden rossz, működésképtelen, vagy már össze is omlott. Az ő kritikai attitűdjük azon alapul, hogy ők mindent jobban tudnak. Ideje hát, hogy a kritika fegyverét felváltsa a fegyverek kritikája és a tettek mezejére lépjenek. Ideje, hogy a szerkesztőségek zugaiból, vagy a TV képernyőjéről kilépjenek a valódi harcmezőre és megmutassák: ők jobban csinálnák, mint az alkalmatlan kormány és a hasonlóképpen alkalmatlan ellenzék. Hic Rhodus, hic salta.