Míg öt éve tömegével jelentek meg szakértői értékelések a nemzetközi sajtóban arról, hogy az Orbán kormány gazdaságpolitikája csődbe viszi az országot, ma már egyre ritkábban születik a 2010 utáni gazdaságpolitika eredményeit értetlenkedve megítélő írás. A legfrissebb kritika a Politico hasábjain látott napvilágot, amely a csillogó arculat mögötti „üres gazdaságra” hívja fel az olvasói figyelmét.


A kritika összefoglalóan arra irányul, hogy noha Magyarországon a munkanélküliségi ráta 12 százalék közeléből 5 százalékra mérséklődött hat és fél év leforgása alatt, ez elsősorban a közfoglalkoztatásnak köszönhető. Annak a közfoglalkoztatásnak, amely kevesebbet fizet mint a minimálbér, nem hatékony, nem biztosít értékteremtő munkahelyeket, hiszen a közfoglalkoztatottaknak fűnyíráson, utcaseprésen vagy virágültetésen kívül más munkát nem biztosít, és amely az elsődleges munkaerőpiacról von el munkaerőt. A kritika szerint a kormány magára hagyja a szegényeket ahelyett, hogy a szak- és felnőttképzésen keresztül kivezetné a munkanélkülieket az elsődleges munkaerőpiacra.

Vizsgáljuk meg az állítások igazságtartalmát.

A foglalkoztatás a rendszerváltoztatás utáni csúcsán: 2010 óta 400 ezerrel több piaci munkahely

2010-ben az Orbán-kormány egy 20 éve mélyülő foglalkoztatási és szakképzési krízishelyzetben vette át az ország irányítását. A térségünkben lezajlott gazdasági transzformáció során arányaiban Magyarországon szűnt meg a legtöbb munkahely. Míg nálunk megszűnt másfél millió munkahely, a munkahelyek 30 százaléka, addig a közvetlen vetélytársnak számító Lengyelországban 20, Csehországban (korábban Csehszlovákiában) pedig csupán 10 százaléka. Az 1998-as foglalkoztatási mélypont (3 millió 696 ezer fő) és a 2006-os foglalkoztatási csúcspont (3 millió 928 ezer fő) között a foglalkoztatás alig több mint 230 ezer fővel bővült, úgy hogy az aktív korúak (15-64 éves korosztály) száma lényegében nem változott. 2010-re foglalkoztatás tekintetében szinte ugyanott tartott az ország, mint 1996-ban. Az unió foglalkoztatási rangsorában az utolsó helyet foglaltuk el.

Ma, 2016 közepén 633 ezer fővel dolgoznak többen a magyar munkaerőpiacon, mint 2010 elején. Ebből a bővülésből közel 130-150 ezer munkahely a közfoglalkoztatáshoz kötődik (2010 előtt is voltak közfoglalkoztatási programok), 100 ezerrel több a regisztráltan külföldön dolgozó, de Magyarországon rezidens munkavállaló, és közel 400 ezer fővel többen dolgoznak az elsődleges munkaerőpiacon. Ez a 2006-os foglalkoztatási csúcshoz képest is 170 ezer fős munkahelybővülést jelent Magyarországon 6 év alatt az elsődleges munkaerőpiacon. Ez a munkahelybővülés jelentős mértékben köszönhető 3 + 1 tényezőnek. (1) A beáramló működő tőkének, (2) a kormány egyszerűsített foglalkoztatást lehetővé tevő intézkedéseinek, valamint (3) annak a GDP arányosan 2,5-3 százalékpontos jövedelemátcsoportosításnak, amit a kormány a globális felső tízezertől vont el különadók formájában és az államadósság-csökkentésnek köszönhetően, és adott oda a bérből és fizetésből élőknek a személyi jövedelemadó egykulcsosításával, a nettó minimálbér reál értelemben vett 14 százalékos növelésével (2010-2015), a családi adókedvezményekkel és a munkaerőpiaci szempontból veszélyeztetett csoportok foglalkoztatását megerősítő munkahelyvédelmi akcióval.

A + 1-es tényező a sokat bírált közfoglalkoztatás, amely egy nem várt hatásán keresztül járult hozzá a foglalkoztatás bővüléséhez. Sok inaktívról és regisztrált álláskeresőről kiderült ugyanis, hogy feketén dolgozott. A közfoglalkoztatás kötelezővé tételével a munkaadóik viszont kénytelenek voltak őket bejelenteni, így a foglalkoztatás Magyarországon jelentős mértékben fehéredett, ami tisztességes adófizetők millióit hozta kedvezőbb helyzetbe.

Ábra: 2016-ban a foglalkoztatás rendszerváltoztatás utáni csúcsán van, közfoglalkoztatottak nélkül is

Forrás: Worldbank Data

Ábra: A munkanélküliségi ráta a rendszerváltoztatás óta legalacsonyabb értékét veszi fel 2016 júliusában, ráadásul úgy, hogy a foglalkoztatási ráta 6 százalékponttal haladja meg a korábbi legmagasabb értéket

Forrás: Worldbank Data

A számok alapján azt láthatjuk, hogy 2010 után olyanok is megjelentek az elsődleges munkaerőpiacon, akik évekig, évtizedekig jobb esetben regisztrált munkanélküliek, rosszabb esetben segélyből élő (és esetenként feketéző) inaktívak voltak.

A közfoglalkoztatásnak pontosan az az elsődleges célja, hogy azokat az inaktívakat visszavezesse a munka világába, akik generációkon keresztül nem tanúsítottak semmi aktivitást a munkaerőpiacon részben önhibájukból, de nagyobb részt a foglalkoztatási szempontból elhibázott gazdasági transzformációnak és relatíve nagyvonalú segélyezési rendszernek köszönhetően. Akiknek gyerekei úgy nőttek fel, úgy (nem) jártak iskolába, hogy a szüleik még ágyban feküdtek, amikor nekik már az iskolapadot kellett (volna) koptatniuk. Ez óriási feladat. Reálisan a most felnövekvő generációk vezethetők vissza az elsődleges munkaerőpiacra, aki már azt látják, hogy szüleik elmennek reggel a (köz)munkába, amikor ők iskolába indulnak. Az összes többi bónusz. Hálát adhatunk érte a sikeres polgármestereknek, közfoglalkoztatóknak.

Az országot járva számos közfoglalkoztatási jó-gyakorlattal és néhány elképesztő anomáliával is szembesülünk. Nagyon sok helyütt értékteremtő, önellátásra irányuló közfoglalkoztatási program működik, és a helyenként rosszul szervezett település-üzemeltetési közmunkaprogramok is azt eredményezik, hogy hat éve gondozatlan, gazdátlan települések mára virágba borultak és  megszépültek. Aki látta Putnokot hat éve, az ma nem ismerne rá. A sikeres településeken, mint például Harsányban a közfoglalkoztatottak száma megfeleződött. Persze vannak olyan települések, ahol még bőven van potenciál a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra terelésében.

Szak- és felnőttképzés: nem lebutítani, hanem szakmával felvértezni az egyetem előtt

A bírálatok általában odáig jutnak, hogy a kormány a közfoglalkoztatásra helyezi a hangsúlyt, ahelyett, hogy a munkanélkülieket a szak- és felnőttképzésen keresztül vezetné ki az elsődleges munkaerőpiacra. Valójában a két törekvés párhuzamosan zajlik. A magyar szak- és felnőttképzést a romokból kell feltámasztani 2010 után. A 2010-et megelőző 20 év leforgása alatt a középfokon szakképzettek aránya 45 százalékról 20 százalékra csökkent. Ha ehhez hozzávesszük a középfokú poszt-szekunder képzésben szakmát szerzettek számát is (értsd érettségi utáni szakmát szerezettek számát), akkor 2013-ban hazánkban a diákok 43 százaléka szerez szakmát, míg a fejlett országokat tömörítő OECD-országok átlagában 58 százalék, a németeknél 61, cseheknél, szlovákoknál 70, osztrákoknál 88, míg az oktatási szempontból mintaországnak számító Finnországban 101 százalék(!), ami azt jelenti, hogy vannak olyan diákok, akik egynél több szakképesítéssel hagyják el a középiskolát.

Ábra: még mindig jelentős az elmaradás szakképzés területén, de folyamatosan csökken

Forrás: OECD (2013)

A szakképzés nem zárja ki az érettségit, a Kormány nem lebutítani akarja a magyar fiatalokat, hanem nyugati mintára szakmával felvértezni őket egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt. A szakképzési rendszer átalakításával párhuzamosan a felnőttképzésben is megkezdődtek az átalakítások. 2010-2015 között 3 százalékról 7 százalék fölé emelkedett a felnőttképzésben résztvevők aránya az Eurostat adatai alapján, de még mindig elmaradunk az EU-28-ak 10,7 százalékos átlagától, a 30 százalék körül svájci, svéd, dán beiskolázási arányról nem is beszélve. Számos képzés-szervezési anomália jellemzi továbbra is a magyar szak- és felnőttképzést, de a kihívások és a megoldási javaslatok a döntéshozók asztalán hevernek, az elmúlt 6 év eredményei pedig bizakodásra adnak okot.

2010 óta mérséklődött a szegénységi küszöb alatt élők száma és a bérek 17,1 százalékkal nőttek

Ami a szegénységet és a bérfelzárkózást illeti, e két területen sem tekinthetők igaznak a kritikák. Az 1970 és 2010 közötti negyven évben az egy foglalkoztatott által előállított Bruttó Hazai Termék (GDP) megtriplázódott, miközben a nettó reál átlagbér csak 28 százalékkal növekedett. Ez valóban drámai. Ugyanakkor a 2010 januárja és 2016 áprilisa között eltelt alig több mint hat évben a nettó reál átlagbér 14,9 százalékkal növekedett. Ehhez ha még hozzászámoljuk a családi adókedvezményeket is, amelyet a KSH nem számszerűsít a nettó bér számításakor, akkor a nettó reál átlagbér 17,1 százalékkal bővült. Negyven év 28 százalékos bővülése szemben hat év 17 százalékos bővülésével, nem rossz teljesítmény. Fontos adalék, hogy a bérfelzárkózásra az elmúlt hat évben fenntartható módon került sor, vagyis nem hitelből és nem a külső tartozásállomány bővüléséből.

Mindezek eredményeként a szegények száma Magyarországon az Eurostat adatai szerint a 2010-ben mért 2 millió 948 ezer főről 2015 végére 2 millió 735 ezer főre mérséklődött. Ez még mindig magas, de kétségtelen, hogy a segélyezési rendszerből visszavezetett és közfoglalkoztatásban dolgozók, valamint emellett képzésben részesülők olyan esélyt kaptak a szegénységből kivezető úton, ami korábban nem létezett.

Nem állítjuk, hogy minden tökéletes és azt sem, hogy ez „a lehetséges világok legjobbika”. Tennivaló bőven akad a szak- és felnőttképzés területén, a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra segítésében, a köznevelési rendszerben a hátrányos helyzetűek bevonásában. Remélhető, hogy minden kritikai észrevétel nyitott fülekre talál, amennyiben ahhoz megvalósítható megoldási javaslat társul.