(Kép forrása: itt.)

A világsajtó vezető híre az elmúlt napokban a mintegy 11 millió titkos dokumentum kiszivárgásából keletkező offshore-botrány volt. A rosszhírű Mossack Fonseca panamai székhelyű ügyvédi iroda nyilvánosságra került belső irataiban több mint kétszázezer offshore cégről szerepelnek adatok.


A hazai sajtó elsősorban a botrány magyar vonatkozásával van elfoglalva, pedig az ügy ennél sokkal nagyobb horderejű, és sokkal inkább szól a nyugat-európai elitről, mint egy-két sokadrangú magyar ex-politikusról.

Magyarországon mindössze két érintettről tudunk, egy volt pártpénztárnokról és harmadvonalbeli egykori pártpolitikusról. Keleti és nyugati szomszédságunkban azonban jóval nagyobb halak is horogra akadtak. Kikről is van szó? Keleten a hírek többek között Putyin orosz és Porosenko ukrán elnökről szólnak. Az Egyesült Királyságban a botrány a legmagasabb szintre jutott, korábbi alsó- és felsőházi képviselők mellett Cameron brit miniszterelnök elhunyt édesapja is érintett a botrányban. Franciaországban korábbi miniszterek és képviselők, illetve a Nemzeti Fronthoz köthető üzletemberek és politikusok neve merült fel – többek között Jean-Marie Le Pené is. Máltán az egészségügyi miniszter, Izlandon pedig maga a miniszterelnök került reflektorfénybe.

És hogyan reagált minderre a nyugati elit? Elégedetten nyugtázzák a kiszivárgott információkat, vállon veregetik egymást, és elmondják, hogy most majd jól elkapják az adócsalókat. Pedig nem nehéz kitalálni, hogy mit gondolnak az ügyről az európai polgárok. Ugyan nem törvénytelen amit az iratokban szereplő politikusok tettek, de az offshore-t mindenki a korrupcióval azonosítja. Az amúgy is rossz állapotban lévő, finoman szólva is morális kihívásokkal küzdő nyugati elitnek pedig nagyon nem hiányzott egy újabb botrány.

Még érdekesebb az a kérdés, hogy vajon mekkora hatással lesznek a Panama-papírok a bő két hónap múlva esedékes brit népszavazás kimenetelére. Az ügyben ugyanis Cameron miniszterelnök is érintett, aki az Egyesült Királyság EU-ban maradását pártolók vezetője. Ha tehát csorba esik Cameron tekintélyén, az a bennmaradást pártolók táborát gyengíti. Szoros eredmény esetén egy ilyen ügy is döntő lehet az Európa jövője szempontjából rendkívüli jelentőségű brit népszavazás kimenetelében.