Mindenki talál a másikban valamit, aminek odahaza a hiányát érzi, s így valamennyien azt hisszük, hogy a másik valamiért „bezzeg” hozzánk képest az adott ügyben. Ez nem biztos, hogy baj, hiszen ezek a „bezzegek” adják ki egész Közép-Európát. Az persze más kérdés, hogy ezek a „bezzegek” igazak vagy sem.

Egyvalamiben azonban egészen biztosan igaza lehet a többieknek, ha ránk irigykednek: ez pedig az 1956-os forradalom csodálatos eseménysorozata. Egy pillanatra fénybe borította a sötétségbe borult európai világot. Ez a pillanat azonban elég volt ahhoz is, hogy leleplezze a kommunizmus embertelen és istentelen, kietlen és könyörtelen mivoltát. Az egyik ’56-os fiatal forradalmár így élte meg ezt a csodát: „A szabadság érzete…hogy vörös zászlót lehet égetni. És ujjongtunk, és vadidegen emberek összeborultunk, és zokogtak egymás nyakában. És akkor éreztem azt, hogy én most a csodának vagyok a [része], történelmet élek át.” (Baranyi László színművész).


A 150 évvel ezelőtti nagy forradalmunkról Jókai Mór tette fel ezt a kérdés: „Talán csak álmodtuk mindezt?” Lehet, de abból az álomból egy fejlődő és a lehetőségekhez képest otthonosan berendezkedő Magyarország született.

Ha ez így volt, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy 1956 pedig a huszadik századi történelmünk legszebb álma. A teremtő képzelet álma. Egy másik írónk, Örkény István – aki éppen 1956-ban hasonlott meg a hithű kommunizmussal – még közvetlenül a háború után ezt jegyezte fel: „Félő, hogy e viharos évek megbontották a magyar közösségérzést...  E kor magyarja talán végérvényesen és jóvátehetetlenül letépte fényes nemzeti bélyegét, egyarasznyi kört húz maga köré, szüleit és ivadékait ebbe a krétakörbe belehelyezi, és hallani sem akar átfogóbb felelősségérzetről”. Nos, 1956 azt bizonyította, hogy nem „téptük le jóvátehetetlenül fényes nemzeti bélyegünket”. Hogy a totalitárius eszmékkel szemben igenis létezik, létezhet a nemzeti közösség – hogy nemcsak emberként, de magyarként is van keresnivalónk ezen a világon.

Ma viszont már éppen az a kérdés merül fel, hogy nemcsak magyarként, de emberként is létezhetünk-e, vagy pedig egy cseppfolyós, széteső és a valóság tagadásából születő totalitás alanyai legyünk. A XXI. század szabadságharcának Európában ez a tétje.

 

(Kép forrása itt.)