Mint a fenti idézet is bizonyítja, van összefüggés az életkor és a marxista nézetek között. Ez a kapcsolat onnan jutott eszembe, hogy olvastam az Index nevezetű kiadványban egy TGM-el készített interjút. Az interjú kapcsán elsőként arra a sajnálatos tényre kell gondolnunk, hogy az emberek esze – tisztelet a kivételnek – idős korukra nem megjönni, hanem elmenni szokott, és az idős mesternél eme sajnálatos élettani folyamatnak vagyunk tanúi.


TGM címként kiemelt kattintásvadász kijelentése, miszerint: „Magyarország a legreakciósabb ország a földön, sehol sem azonosulnak a második világháború veszteseivel, csak itt”, mindközönségesen nem igaz. Az észtek például minden évben megünneplik a 20. Waffen-Grenadier-Division der SS megalakulását. Az a helyzet ugyanis, hogy mindazon országok, melyek a kommunista terror áldozatául estek a világháború után, nem egészen úgy élik meg a győzelmet Németország felett, mint a távoli szerencsés történelmű nyugati országok. A balti államok másképpen gondolnak erre, hiszen az ő szenvedéseik a kommunisták hódításával vették kezdetüket és a Wehrmacht bevonulása volt számukra a felszabadulás. Kelet-Poroszországról nem is beszélve, hiszen annak lakosságát – akik nem menekültek el – a Vörös Hadsereg nemes egyszerűséggel kiirtotta. Még a koncentrációs táborokból szerencsétlenségükre keletre hazatérő zsidókat is egyenesen Szibériába deportálták, ahol aztán nagyobb részük odaveszett.

De a szokásos kommunista történelemhamisításon túl is van egy tán még meredekebb kijelentése. „Jól látja a kormánysajtó, hogy a nyugati egyetemekről hatalmas mennyiségben térnek haza fiatalok, akik nem liberálisok, hanem baloldaliak, marxisták.” Mondjuk az egy érdekes és minden bizonnyal hibás gondolat, hogy ezek szerint a „nyugati” egyetemeken hatalmas mennyiségben képeznek marxistákat. Ennek kapcsán feltehető még az a kérdés is, hogy mit is jelent ma, ebben a zavaros 21. században „marxistának” lenni?

Nos, mindenek előtt Marx és Engels munkásságának nem ismeretét. A két jeles gondolkodó a legmélyebb megvetéssel beszélt mindazokról, akik mai „követőik” kedvencei. Undorodtak a homoszexuálisoktól, a négerektől, elmarasztalták a zsidókat. Lassale-t például „néger, zsidó korcsnak” sikerült nevezniük. A jogot, a jogállamot, a demokráciát, a parlamentarizmust is a burzsoá megtévesztésnek tartották. Messzemenően megvalósították mindazt, amit mai „követőik” etnicizmusnak, homofóbiának, biopolitikának, összefoglaló néven (teljesen tévesen) fasizmusnak szoktak volt nevezni.

Hogy miből fakad ez a furcsaság, arra kétféle megoldás lehetséges. Az egyik – bizonyára a gyakoribb – az ismerethiány. A MEGA (Marx-Engels-Gesamtausgabe) több tucatnyi kötete oldalak ezrein át vall a két szerző véleményéről. Hogy Engels pikírt megjegyzését idézzem „nem tudták visszatartani a tintát”. Teljesen kizárt, hogy a „hatalmas mennyiségben” hazatérő marxista ifjúság, akiknek szellemi képességeit rendszeresen meghaladja 10 (azaz tíz) oldal elolvasása és megértése egy szemináriumi dolgozathoz, mindezt az irdatlan kásahegyet átrágta volna. Annyit tudnak róla, amennyit a TGM-féle vén demagógok elmesélnek.

A másik megoldás, amit TGM is csinál, a nem túl tudományos szemezgetés ebből az irdatlan anyagból. Mert bármilyen mondatokat, vagy gondolatmeneteket talál is, Marx nem állít mást, mint azt, hogy minden társadalmi baj alapja a magántulajdon, amit ezért meg kell szüntetni és ez a megszüntetés véres, forradalmi úton kell hogy elkövetkezzen. Az, hogy ezen kívül mi volt a véleménye bármiről, az másodlagos. Ez a lényeg, és nem nehéz belátni, hogy ez bizony teljesen életidegen marhaság, méghozzá a véresebb fajtából. Aki hisz a marxizmusban, az ebben hisz.

Végezetül néhány szó az interjúalanyról. TGM a korszellem és egy szerencsétlen véletlen áldozata. A korszellemé annyiban, hogy a feltűnési viszketegség napjainkra kiélhető népbetegséggé vált. A mindenáron kitűnni akarás, a figyelem felhívása meredek, harsány, megbotránkoztató fellépéseket kíván. És bár magát különcnek, egyedülinek szereti feltüntetni, tulajdonképpen a tömeg-nyilvánosság legtipikusabb és leghétköznapibb alakja. Pechjére annyian vannak már ilyenek, hogy a hangja nem mindig hallatszik ki a kórusból. Diktatúrázni, fasisztázni nem bátorság, hanem a libsi életérzés egy allűrje csak, mindenféle eredetiség nélkül.

Személyes szerencsétlensége pedig az, hogy – mint maga mondta – igen későn ismerkedett meg Marx és tettestársai munkáival, így aztán nem áll már elégséges életidő a rendelkezésére, hogy kinője. Marxot fiatalon kell olvasni, hogy később rádöbbenjünk mekkora hülyék voltunk, mikor hittünk neki. Mert ha ez nem történik meg, akkor sajnos úgy maradunk.

 

(Kép forrása itt.)