A napokban jelent meg a hír, hogy a kormányzat a munkahelyvédelmi akcióterv további kiterjesztését tervezi a mezőgazdaságban.

Az ellenzék által „finanszírozhatatlannak” ítélt akcióterv 2013-tól 800 000 foglalkoztatottat érintett, összesen több mint 240 milliárd forintot hagyva a munkáltatóknál. A baloldali pártok korábban azt is biztosan állították, hogy „az akcióterv nem fog új munkahelyeket létrehozni”, illetve hogy mivel „a kormánynak nincs elképzelése a gazdasági növekedés beindítására” ezért „a foglalkoztatási adatok javulása sem várható”. Ehhez képest ma Magyarországon 450 ezerrel dolgoznak többen, mint négy évvel ezelőtt és tavaly 3,6 százalékkal nőtt a GDP.


Hiába az ellenzék károgása, a program a legfrissebb uniós statisztikák alapján a makrogazdasági mutatók tekintetében is sikeres. Az Eurostat 2015. februári jelentése szerint a magyar munkanélküliségi ráta 7,5 százalék, ami jóval a 9,8 százalékos uniós átlag alatt van. (Nem is beszélve az eurózóna országainak továbbra is két számjegyű átlagáról – 11,3 százalék).

A szűkebb térséget vizsgálva is jól áll Magyarország, a visegrádi négyek közül csak a cseheknél alacsonyabb a munkanélküliség. Ráadásul Magyarországon a 25 év alatti fiatalok munkanélküliségi rátája egy év alatt 3,5 százalékkal csökkent, jelenleg 18,8 százalék, szemben a 22 százalékos EU-s átlaggal. A nők munkanélküliségi rátája (7,5 százalék) szintén az uniós átlag alatt van (9,9 százalék).

(Fotó: MTI/Bugány János)

A magyar eredmények szembetűnőek a 2010-es hazai helyzethez és az EU egészéhez viszonyítva egyaránt. Honnan is indultunk 2010-ben a foglalkoztatás tekintetében? 11,2 százalékos rekord magas munkanélküliségi rátáról és rekord alacsony, 50 százalék alatti foglalkoztatottságról. Ma a tagállamok közül hét országban továbbra is 12 százalék fölött van a munkanélküliség, négy országban pedig meghaladja a 16 százalékot is. A sikereket az OECD 2014-es foglalkoztatási kilátásokkal foglalkozó elemzése is elismeri, hangsúlyozva, hogy a gazdasági válság ugyan kifejezetten súlyosan érintette Magyarországot, de mára sikerült a válság előtti szintre érnünk, illetve meghaladnunk azt.

Hogy is fest tehát ma a kép? Több mint négy millió adófizető, 450 ezerrel több munkavállaló, és uniós átlag alatti munkanélküliségi ráta. A munkahelyvédelmi akcióterv hozza a várt eredményeket, és nem csak finanszírozható, hanem további bővíthetési lehetőségeket is tartogat.