1.  Görögország elveszítette a szuverenitását. Igaz, valójában ez már évekkel ezelőtt megtörtént, de a most kötött megállapodás üti rá a pecsétet Görögország gyarmati státusára. A felelősök hosszan sorolhatók, kezdve a korrupt görög kormányoktól, a velük összejátszó nemzetközi pénzintézeteken át a görög választókig bezárólag, de itt most nem ez a lényeg. A mostani megállapodás lényege, hogy az utolsó csepp pénzt és vagyontárgyakat is kifacsarják Görögországból a következő években, évtizedekben. A megállapodás egyik sarokpontja a „depolitizált” és „független” privatizációs ügynökség kitétel. Hogy a csodába lehetne független egy privatizációs ügynökség? Kitől? A választott kormánytól? A magyar fülek persze pontosan értik, hogy ez mit jelent.


2. Folytatódik a megszorítás. Jóllehet maga az IMF is elismerte, hogy a megszorításokra épülő görög „mentőcsomag” káros és kilátástalanná teszi a görög gazdaság újraéledését, a megszorítások mégis folytatódnak. Ha valaki azt hinné, hogy ez a megszorítás majd móresre tanítja a tékozló görögöket és a görög pénzügyi tudatosság növelését célozza, esetleg egyfajta erkölcsi igazságtétel az elmúlt három évtizednyi dőzsölésért, az téved. Valójában a megszorítás csak azt garantálja, hogy a görögök rendben fizessék az adósságaik éppen esedékes törlesztőrészletét, annak reménye nélkül, hogy valaha képesek lesznek elviselhető szintre csökkenteni azt.

3. Nincs adósság elengedés. Hiába ismerte el az IMF, hogy a görög adósság visszafizethetetlen, a most megkötött megállapodás még átütemezést sem tartalmaz. Ezzel a hitelezők épp úgy tisztában vannak, mint a görögök, de a hitelezők ezen keresztül tudják vég nélkül nyomás alatt tartani Görögországot.

4. Ne számíts az oroszokra. Ciprasz soha nem mert volna ilyen messzire elmenni, ha nem kap bíztatást a Kremlből. Hogy pontosan mivel kecsegtette Putyin a görög kormányfőt, azt persze soha nem tudjuk meg. Az viszont biztos, hogy Ciprasz az utolsó pillanatig nem hitte el, hogy Oroszország nem fog (nem tud vagy nem akar) segítséget nyújtani. A görög népszavazás utáni Kreml-nyilatkozat azonban egyértelművé tette: a Putyin-Ciprasz telefonbeszélgetésen szóba sem került az esetleges orosz pénzügyi támogatás. Látványos váltás volt, hogy a nemek hatalmas többségét hozó népszavazás után három nappal már ott ültek a görögök az Unió tárgyalóasztalánál. Az orosz-kártya nem jött be, így hiába a referendum, marad a Trojka.

(Kép forrása: itt.)

5. A görögök még mindig nem értik. Egy hete, amikor feltették a görögöknek a kérdést, hogy elfogadják-e a megszorításokat, határozott nemet mondtak. Ugyanakkor a többség hallani sem akart az eurózóna elhagyásáról. Látszólag racionálisan döntöttek, hiszen az euró lecserélése drachmára egyet jelentett volna a görög megtakarítások drámai leértékelődésével. Ez még akkor is igaz, ha a gazdag görögök magánvagyonának nagy része már egy Kajmán-szigeteki számlán pihen. Kétségtelen, hogy a nemzeti fizetőeszközre való áttérés gazdasági sokkot okozott volna. Rövid távon. Hosszabb távon viszont lehetőséget adott volna a görögöknek, hogy javítsák a versenyképességüket és saját lábra állnak. Ez a lehetőség most beláthatatlan időre elúszott.

6. Ez várt volna Magyarországra is. 2010-ben, talán az utolsó pillanatban tértünk le a görög útról. Emlékszünk még rá, hogy a hazai baloldal milyen vehemenciával követelte az Orbán-kormánytól, hogy vegyen fel IMF hitelt? Úgy tukmálták volna ránk egy újabb „mentőcsomagot”, mint egyszeri autónepper az nullaszázalékos önrészű autóhitelt. Emlékszünk még azokra, akik a 2010-es kormányváltás után hosszú ideig szajkózták, hogy falnak megy az ország? Ha nem, akkor olvassuk újra ezeket a nyilatkozatokat és véssük jól az eszünkbe a nevüket. Megéri, ha nem akarjuk magunkat egy szép napon egy olyan tárgyalóasztalnál találni, ahol tollba mondják a saját végrendeletünket.