Gyurcsány Ferenc azért nem frusztrált, mert ő eleve passzió-politikus: ahogy más milliárdosok mondjuk „bélyegeket gyűjtenek”, ő nem. Ő történetesen politizál, neki ez a passziója. S ezúttal biztosan be is lavírozza magát a parlamentbe, vagyis most majd megint magasabb hőfokon élhet időtöltésének. Nincs feltűnő oka a frusztrációra, erre csupán a társadalomnak van, amely Gyurcsány passzióitól párszor már megégette magát.

A Kétfarkú Kutya veleszületett - minden körülmények közt fennálló - vicces önelégültségét pedig minek hangsúlyozni.

Hanem a többiek.


A nagyobbacskák közül a Jobbik beleszaladni látszik saját túlméretezett vágyai csapdájába. Cukis pofacseréjét elsiette, ráadásul Vona Gábor botor módon a vágyott győzelemtől tette függővé politikai jövőjét. Ne csodálkozzunk, ha most eközben bajuszt és szakállt növeszt, hátha ez segít.  Pedig várható kudarca után dühös radikális kollégái bizonyára így is felismerik, joggal lehet hát ideges. Esetében tankönyvszerűen igazolódhat be az aranyigazság: a kevesebb több lett volna.

Az MSZP szívós agóniája – az egykori váltópárti létből a bejutási küszöb körüli vergődés – ugyancsak kitermelte a maga nervőz figuráit. Magukban lázasan számítgatják, hogy a drasztikusan csökkenő egzisztenciális pozíciókból ki hogyan részesedhet majd, mi tűnik jobb túlélési technikának. Titkos kokettálás a hatalommal, vagy inkább beleomlás Gyurcsány karjaiba? Netán létezne valamiféle járható harmadik út? A nagy összefogás, a „legyen minden közös” terve, úgy tetszik, kútba esett. Szinte minden lehetséges partner fölismerte, hogy az MSZP csak saját lejtmenetét szeretné, úgy ahogy, leplezni ezzel, ami a többieknek nem érdekük. Egyelőre csupán a mérhetetlenül jelentős Párbeszéddel sikerült összeállniuk, ám pénzpocsékolás lenne fix egyesre venni, hogy Karácsonyékkal karöltve megugorják a kötelező tíz százalékot. Egy hihetőbb baloldali fordulat lehetőségét a szocialisták (2010 előtt Szili, legutóbb Botka kigolyózásával) elpuskázták – tényleg több, mint sok okuk van rá, hogy feszültek legyenek.

Hozzájuk képest az LMP meglehet, kevésbé frusztrált, ámbár ki tudja. Ők a parlamenti küszöb körüli létből akarnának biztos középpárttá válni. Nem lefelé csúsznak a lejtőn, mint az MSZP, hanem felfelé kapaszkodnának, s ez nem ugyanaz. A mindenből kiábrándultak egy részére számíthatnak is, ettől azonban aligha növekednek városi aszfalt-pártból szélesebb társadalmi rétegeket megszólító alakulattá. Tudatosan nyitnának a vidék felé, ahol a Jobbikot kivéve, az ellenzéki pártok (köztük ma már az MSZP is) csak igen szórványosan vannak jelen. Hogy aztán mit hoz nekik ez a vidéki Szél-járás, az kérdéses még. Pár hétig még izgatottan lehet rágódniuk ezen.

A törpepártokban (a már említettek mellett a Momentum, az Együtt, a Liberális Párt, és Bokros Lajos MoMa kezdeménye sorolandó ide) még inkább pattoghatnak az idegek. E törpék nemcsak, hogy aszfalt-pártok, de jószerivel a nagyvárosokban is csupán jobbára a média-felületek által léteznek. Némi értelmiségi mentálhigiénés funkciókat persze betöltenek. Továbbá agilis, de többnyire dilettáns politikusaiknak megtévesztő szereplési lehetőségeket biztosítanak – egészen folyó év április nyolcadikáig. Szó szerint a politikai létezésükért küzdenek, s ettől nyilván igencsak frusztráltak. Olyannyira azok, hogy ezt váratlanul olykor még be is vallják.    

Mint például Bokros Lajos, aki a napokban méltatlankodva így kiáltott: „Gyurcsány rútul becsapott minket!” Merthogy avval kalkulált szegény, hogy a Demokratikus Koalíció hátára veszi majd a MoMát (értsd Bokrost), s becipeli a parlamentbe.

Nem cipeli be, de széles e hazában ez csupán Bokrosnak újdonság.

Így jár az a frusztrált dilettáns, aki a bársonyszéket egy passzió-politikustól várja.  

 

(Kép forrása itt.)