(Kép fgrrása: itt.)

Lássunk tisztán a dologban. Először is, szó sincs valamiféle pálfordulásról, vagy, ahogyan láttatni szeretnék, kilógó szovjet-kommunista lólábról. A kegyeleti diplomácia egyik aktusáról van szó. Magyarországon van amerikai katonai temető, van lezuhant amerikai bombázógép legénységének is emlékmű állítva, és van német katonai temető is. Oroszországban 369 magyar emlékmű – amelyek többek között a málenkij robot áldozatainak is emléket állítanak! – és két központi katonatemető, Magyarországon pedig 1200 orosz katonai emlékhely jelzi a kegyeleti diplomácia működését.


Ez az emlékmű is egy temetőbe került, nincs rajta semmiféle „felszabadulásról” beszélő felirat. Emlékmű eddig is volt itt, ez tehát változatlan. Csakhogy azt, mármint a korábbi, szovjet emlékművet lebontották, és annak helyére emelték a mostanit. Vörös csillagos obeliszk helyére angyal és kereszt került. Nem kizárólag a második világháború szovjet katonáinak emlékére, hanem az első világháborús hadifogoly áldozatok részére is. Ráadásul nem valamilyen szimbolikus napon - például május 9-én - avatták fel, hanem egy átlagos téli napon. A helyszínen levő magyar politikusok egyúttal elhelyezték a második világháborús magyar áldozatok emlékművének alapkövét is. Meg kell viszont jegyezni, hogy az országban még számos helyen van szovjet hősi emlékmű az elesett katonák síremlékeként. Arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy a 2015-ös kezdődött emlékévet, amelyet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyoknak és kényszermunkásoknak szentelt a kormány, idén február 25-ig hosszabbították meg.

Egyszóval azon lamentálni, hogy „új” emlékmű keletkezne a „Vörös Hadsereg” tiszteletére, nem más, mint a mostanában elhíresült dezinformáció egyik formája, az álhírek generálása.

Pontosítás: Esztergomi olvasónk hívta fel a figyelmünket a következő pontositás szükségességére. Az eredeti szovjet síremlék megújult és kapott egy pravoszláv keresztet. Az új síremlék az angyallal az első világháborús áldozatakra emlékeztet.