Ha ezúttal tényleg a megújulás rögös útjára lépne az MSZP, először is Bill Clinton 1992-ben elhíresült, győztes kampánymondatát kellene átalakítania. „A gazdaság, te ostoba!”, üzente akkor (magának is) Clinton, nos, a szociknak ezt kellene most módosítaniuk. De nem ám az „ostobát” fafejre, hanem a „gazdaságot” társadalomra.


Minden korszaknak megvan a maga kedvezményezett szakmai nyelvezete, amely a politikusok agyára és a közbeszéd fő vonulatára is rátelepszik. A hidegháború ötvenes éveit ideológiai csörték jellemezték, a hatvanas-hetvenes évek a szociológia nyelvén szólaltak meg, hogy aztán a nyolcvanas évektől napjainkig a közgazdaságtan és a politológia madárnyelve váljék uralkodóvá.

A szociológia közéleti lecserélődése a közgazdaságtanra nagyjából egybeesik a jóléti (gondoskodó) állam lejtmenetével és a neoliberális (minimális) állam felemelkedésével. Amikor Margaret Tchatcher a nyolcvanas években kijelenti, hogy a társadalom merő konstrukció – mondván, hogy a valóság csupán a gazdasági önérdekeiket követő egyének, családok esetleges hálózatát rajzolja ki –, a Vaslady ezzel a neoliberalizmus velejét fogalmazza meg. 1992-ben Clinton alapvetően behódol ennek a felfogásnak, idézett szlogenje pontosan ezt fejezi ki. De ami jó volt akkor, mára kissé berozsdásodott már, épp csak a baloldal nem vette ezt észre.

Az MSZP 1994-ben nemcsak kormánykoalícióra lépett az SZDSZ-szel, hanem nyelvpolitikai koalícióra is. Utóbbi szinte a rendszerváltás első pillanatától idomulva a neoliberális nyugati korszellemhez, annak nyelvkészletét húzta rá az MSZP-re. Az SZDSZ filozófusai hamar elvesztették közbeszédet formáló, egykor még társadalomkritikai erőt is hordozó nyelvi pozícióikat, de erre a sorsra jutottak a szabad demokraták szociológusai is, jószerivel csupán a civil társadalom témáját hagyták meg nekik a párt repertoárjában. Hangadó szereplővé az 1994-es kormánykoalíció környékén nyüzsgő közgazdászok váltak, a közbeszédben és a médiában ők egyaránt a neoliberális szótár szavait használták, s a politikusaik szájából is ezt akarták visszahallani, mert kizárólag ezt tekintették a modernizáció, sőt a demokrácia (sic!) melletti elkötelezettség egyetlen bizonyítékának.

Az MSZP fogékonysága e nyelvezetre abból fakadt, hogy egyszerre volt a nyertes kevesek és a vesztes többség, azaz a későkádári technokrácia és a kádári nosztalgia politikai alakulata. Ezt a tartalmi skizofréniát nyelvileg nehéz lett volna vonzó módon megjeleníteni, sokkal egyszerűbb volt átvenni a neoliberálisok logikáját, hiszen ez felelt meg a nyertes kevesek érdekeinek is. Horn és Medgyessy még elvégzett egy-egy bűvészmutatványt, hogy a tartalmi ellentmondás ne mutatkozzék meg a maga pőre valóságában, de 2006-tól már hiábavaló volt ilyesmiben akárcsak reménykedni is.

Orbánék sorozatos győzelmei mindenekelőtt nyelvpolitikai győzelmek. A Vaslady szenvtelen hangja ma már a múlt, ezt ideje volna észre-, sőt nyelvre venni a baloldalnak is.

Szombaton országos értekezletet tart az MSZP. Ne arra figyeljünk, mit tesznek majd, egyelőre csak arra, hogy mit beszélnek...