Az uralkodó neolib nemzetközi kánon szerint Görögország gazdasági helyzete a megszorítások hatására máris javul, s csupán járulékos veszteségnek tekinthető, ha eközben a társadalom nagy részének élete mindennapi katasztrófákba fullad. Hiszen ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, mondotta volt annak idején tovaris Sztálin, ámbár ő nem volt neoliberális.


A dogmatikus logikák azonban, legyen mögöttük bármilyen színezetű ideológia, mindig összeérnek. Közös nevezőjük, hogy sohasem a jelenre, mindig a jövőre hivatkoznak, mindig itt és most kell valamiért – a kapitalizmus legyőzéséért, illetve a profitért – megszorítani a nadrágszíjat, hogy majd jobb legyen holnap. Persze, hogy mi a „jobb”, azt holnap is rendre azok mondják meg, akik most a nadrágszíj meghúzását követelik.   

Csakhogy az emberek makacsul a mában élnek, vallják Cipraszék, és ki tudja miért, nemigen akarnak a dogmatikus krédókhoz igazodva fegyelmezetten éhen halni. Ráadásul a megszorítások politikája zsákutca, nem vezet sem gazdasági növekedéshez, sem a hatalmas államadósság visszafizetéséhez, nem igaz tehát, hogy a mai társadalmi szenvedés megéri. Helyette a növekedés fellendítésére, a korrupció leépítésére, az uniós támogatások jobb elosztására volna szükség, magyarán levegőt a társadalomnak, levegőt Görögországnak!

Már az sem világos, miért volna ettől a programtól a Sziriza, ahogyan azt a nemzetközi sajtó többsége hirdeti, „radikális”? A társadalomért működtetett gazdaság elvét eleve nem csak baloldali pártok képviselhetik, és e felfogás a baloldalon belül sem jelent radikalizmust. Sokkal inkább az eredeti szociáldemokrata krédóhoz áll közel, mintsem a baloldal szélsőségesebb változataihoz. Más kérdés, hogy a neolibnek behódolt, úgynevezett harmadik utas, kvázi szocdemek szemében – Görögországban ilyen a szocialista PASZOK – mindez vörös posztónak tűnik. Pedig nem az. A Szirizától balra nem is egy pártalakulat található, többek közt a kommunistáké is, és ha a Sziriza radikális, akkor a kommunistákat vajon minek minősíti a nyugati sajtó?

A tét egyébként sem a Sziriza politikai jövője, hanem Görögország sorsa, amely persze jócskán túlmutat önmagán. Európai tény, hogy lassan, de biztosan kopnak a jóléti társadalmak sokáig vezető politikai erői, az egymást váltó, avagy egymással olykor nagykoalícióra lépő jobb- és balközép pártok. Bázisuk, a sokáig rendíthetetlen egzisztenciális biztonságot élvező nemzeti középosztályok az elmúlt évtizedben ki-kizökkentek szociális komfortérzetükből, s jelenüket féltve köreikből egyre többen fordulnak a szélsőjobb felé. S nemcsak a „lusta” Délen van ez így, ez a trend a „szorgos” Északon is, sőt a jobbszél manapság talán épp egyes skandináv országokban és a Benelux államokban a legerősebb.

Ha Görögországban ezért vagy azért kudarcot szenved a Sziriza, az a középpártok mindegyikének kudarcát is jelentheti. És akkor majd Görögországban sem a „komcsik” jönnek vissza, hanem a szélsőjobb tovább erősödik.

A sajtónak ezért aztán inkább azon kellene izgulnia, nehogy a hellének földjén magasra hágjon, s ezzel európai járványt (f)okozzon az Arany Hajnal.