4 éve, 2011. április 25-én hirdettük ki Magyarország új alkotmányát, az Alaptörvényt. Az évfordulót nagyszabású nemzetközi alkotmányjogi konferenciával ünnepli az Igazságügyi Minisztérium és az Országgyűlés.

Mindannyian tudjuk, és azok, akik alapesetben kevésbé érdeklődnek az alkotmányjogi kérdések iránt, bizonyosan kevéssé aktív érdeklődéssel hallgatták és hallgatják az Alaptörvénnyel kapcsolatos vitákat. Ennek ellenére a 4 éves évforduló és a Párbeszéd és identitás című konferencia annyit mindenképpen megkövetel, hogy latolgassuk az új alkotmányos berendezkedés és annak alapdokumentuma jövőjét. Hogyan is áll tehát az új alkotmány legitimitása, másképpen mondva: igazolása? Mennyire elfogadott, mennyire bejáratott?


Másokkal egyetemben az a kiindulópontom, hogy magának az alkotmánynak a legitimációja nem a jog logikai rendszeréből származik. Tehát az alkotmány nem a jogból, hanem csak egy másik logikai rendszerből eredeztetheti a legitimációját. Éppen ezért az alkotmány legitimitásáról szóló diskurzusnak ki kell lépnie a szűkös közjogi keretekből. Ne hagyjuk, hogy kizárólag alkotmányjogászok beszéljenek róla.

Az alkotmányra mint egy modern hatalmi berendezkedést leíró dokumentumra kell tekintünk. Ily módon tehát a politikai rendszer és az alkotmány legitimitása egymással összefüggő, egymást feltételező fogalmak.

Általánosságban a politikai rendszerek igazolásának problematikájával több rendkívüli tudós is foglalkozott. Számos elméletet összegyűjt és szintetizál David Beetham, aki az 1991-es The legitimitation of power című művében fejtette ki a legitimitás összetettségére vonatkozó nagy jelentőségű elméletét. Szerinte az a hatalom legitim, amely

(1) az azt létrehozó szabályoknak megfelelően jött létre,

(2) igazoltságában bizonyos elvek alapján a dominánsok és az alárendeltek is osztoznak, és

(3) amely a konszenzus bizonyítékával bír.

Tehát a legitimitásnak alapvetően három összetevője van: a legalitás (szabályoknak megfelelően megszerzett hatalom, legyenek azok akár ad hoc íratlan, akár merev írott eljárási szabályok), a normatív igazolás (a rendszer igazolható-e olyan közösen vallott morális és politikai szempontból védhető elvek mentén – például a hatalmi rendszer közérdeket szolgál-e magánérdekkel szemben stb.) és a kifejezett beleegyezés (a hatalmat nyilvánosan támogatják).

Ha az első feltétel nem áll fenn, akkor a hatalom illegitim, ha a második, akkor a hatalom a támogatottság mértékétől függetlenül legitimációs deficitben van, ha viszont a harmadik nincs meg, akkor a konszenzust felmondó nyilvánosan és kihívóan demonstráló aktusok révén a hatalom delegitimálódik. Egy dolgot azonban sosem szabad elfelejtenünk: a demokrácia lényege az, hogy a kormányzat legitimitása elválik a politikai rendszer legitimitásától. Egy jó rendszerben tehát sokszor kerülhet sor kormányváltásra rendszerváltás nélkül.

Ily módon arra kell készülnünk, hogy az Alaptörvény is végső soron el fog emelkedni a regnáló magyar kormánytól. Éppen ezért ma már nem az számít igazából, hogy ki dicsőíti, ki vitatja, ki akarja eltörölni az új alkotmányt. Ezeknek a magatartási formáknak ugyanis mindegyike felfedezhető lesz a jövőben is. A tét szerintem ennél jóval komolyabb.

(Konferencia az Alaptörvényről az Országházban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd) 

A formálódó új magyar állam a tét – amely reményeink szerint erősebb, gyorsabb, hatékonyabb, intelligensebb, mint a korábbi. Sokan állítják, hogy a nyugati állammodell válságban van. Vannak olyanok, akik szerint a nyugati államiság új, negyedik forradalma zajlik. Idehaza, a közép-kelet európai sajátosságok között is számos olyan hazai kormányzati lépés, szakpolitikai ügy, jelentős változás van, ami mintha ugyanennek a forradalomnak a folyamatban létére utalna. Az Alaptörvény legitimitása, és áttételesen az új politikai rendszer sikere pedig leginkább ezen áll vagy bukik. Nem a mostani ünnepségen. Nem a most vagy korábban zajló politikai vitákon. Nem egy esetleges új kormányzati formáció rendszerhez való hozzáállásán. Hanem azon, hogy a most megerősített állam képes lesz-e Magyarországot társadalmi, szociális, gazdasági téren nemzetközi összevetésben is előbbre juttatni.